Félek a haláltól, mert félek, hogy senkinek sem fogok hiányozni. Mit tegyek?

Nem tudom, hogy ez mekkora segítség, de ha már meghaltál, édes mindegy lesz neked, hogy évekig zokognak-e a sírod mellett, vagy elfelejtenek 2 hét múlva, hiszen ugyanúgy nem fogsz létezni, mint ahogy születésed előtt sem léteztél. Azzal foglalkozz inkább, hogy életedben kikre támaszkodhatsz, és kik törődnek veled.

Ha meg tényleg nem tudod leállítani a gondolataidat, akkor tedd magad emlékezetessé. Próbálj minél több emberrel rendes lenni, minél gyakrabban feldobni mások napját, és akkor nem kell amiatt aggódnod, hogy megrázza-e a halálod a környezetedet.

Emlékszem még régebben nyaranta sokat jártam egy bizonyos buszjárattal a nagyszüleim városában, és ott volt egy buszsofőr, aki mindenkivel viccelődött, mindenkivel kedves volt, és még azok is kedvelték, akik nem ismerték igazán. Jó pár évig nem nagyon hallottam felőle, de aztán 1-2 éve hallottam, hogy súlyos beteg lett, majd meghalt. És sz@rul érintett még engem is, pedig nem is tudtam a teljes nevét, hiszen örömet hozott az emberek mindennapjaiba, és ennyi elég volt ahhoz, hogy emlékezzek rá.

Tényleg nem tudhatod, hogy meddig maradsz meg az emberek emlékezetében, de ha jó vagy másokhoz, akkor egyrészt nagyobb esélyed van rá, hogy emlékezzenek rád, másrészt meg megtanulod értékelni a jelent.

Vigasztaljon a tudat, hogy mindenki meghal! Még senki nem élt örökké. Az meg miért érdekel téged, hogy halálod után fogsz-e hiányozni, vagy sem? Már nem érzékelsz ebből semmit, tehát teljesen mindegy!

Szerintem sokkal rosszabb, ha egy szereted megy el előbb, te meg itt maradsz egyedül, gyászolva.

Tinik nagyrésze szokott gondolkozni a halálon, ez annyira átlagos dolog, hogy nekünk még a biosz könyvünkben is benne volt ez a mondat a tini korral kapcsolatban.

A halál ellen nem tudsz mit tenni, úgyhogy éld úgy az életed, hogy ne legyen mit megbánnod.