Hogy ne legyek szomorú amiatt, hogy senkinek nem vagyok fontos?

Hiába vannak barátaim, családom, soha senkihez nem fordulhatok a problémáimmal. A barátaimnak mind vannak más, közelebbi barátaik, párkapcsolatuk, a szüleimnek ott vannak a tesóim, akiket jobban szeretnek, mint engem. Igyekszem senkit nem fárasztani a problémáimmal, de néha van, hogy valakitől tanácsot vagy segítséget kérnék és soha nem ezt kapom, hanem kiabálás lesz a dologból, hozzámvágják, hogy "a te bajod, oldd meg, ne sajnáltasd magad", vagy egyszerűen lesz#rják. Próbálok kevesebbet hazajárni, hogy ne legyek a szüleim terhére, keveset keresem a barátaimat is, hogy nehogy úgy érezzék, hogy rájuk akaszkodom. Tényleg csak akkor beszélek a problémáimról, ha már úgy érzem, hogy megbolondulok attól, hogy nem mondhatom el senkinek (nem az van, hogy csak öntöm rájuk a bajaimat és másról nem is beszélek). Mit csináljak, hogy ne zavarjon, hogy senkihez nem fordulhatok? Szeretnék úgy élni, hogy nem vagyok senkinek a terhére, ha kell, akkor örökre egyedül maradok emiatt, de nem szeretnék szomorú lenni.