Mit kéne hogy tegyek ilyen helyzetbe? 21/L

Folyamatosan, azon gondolkozok hogy milyen szinten vagyok, és hogy ebbol én soha nem tudok kimászni és oszintén nincs is meg az akaratom.. megállás nélkul itt vannak a gondolatok a fejemben hogy mennyire nem éltem semmit se, és hogy egy emberrel se tudok semmien kapcsolatott létrehozni, folyton a multon gondolkozok megállás nélkul, és tudom hogy más már tovább lépet réges rég, mert volt mibe, kibe. Én meg egy cseppet se látom a jovot még napokra se, az elmémet teljesen beboritotta a sotétség és nemtudom hogy egyáltalán ezt el lehetne tuntetni mert egész életem során ott volt ez.. amit az elobb leírtam azt lényleg nagyon fontolgatom, mert ennek nincs értelme, amiotta visszajottem vidékre azotta csak az ágyba fekszem, mint valami élettelen hulla, és a gondolatok szét marnak, az uresség, a hiányérzés, a magány felemészt. Nem azt mondom hogy meg szeretnék halni, mert nem lenni igaz, de amilyen vagyok, ahogy vagyok, aki vagyok, amilyen szintet képviselek így nem szeretnék. Már szinte teljesen elhagyott a remény, mind a kulsom mint a belsom rohad, egyre jobban. És ez szo szerint értsd, a szemem az nagyon rossz, a fogaimmal sulyos bajok vannak( nemhiába rágozom mindig) mindennel, minden létezo dologgal ami én vagyok csak baj van, de ez kuva igazságtalan mert én is élni akartam volna. Magamba akartam volna szivni az életett és azt mondani hogy boldog vagyok, helyette tudod mit csináltam? Elbujtam a világ elol mert féltem, rettegtem az egésztol és még mindig rettegek és félek tolle, de szeretném élni az én életem vagyis akartam volna, de ez nem fog megvalosulni. Kitudja még hány honapom lenne hogy nagyanyám pénzébol épp hogy tudok egy kevesett enni, kitudja mikor hal meg, 84 éves lett oktoberbe!!! És nemrég volt egy szemmutétje hamarosan lesz a másik is. Miért lett ez velem hogy ilyen lettem? Tudtam régen is hogy nagyon furcsa vagyok, de hogy komolyan ennyit tettem az életbe? Undorito, magamért se tettem akkor más miért tenni értem? Ha Megkérdezel egy hajlégtalant hogy mi okbol jutott ide, elmesél egy torténetett hogy hogyan csuszott le ilyen szomoru sorsra, tolem ha megkérdeznék ezt, én nemtudnék semmit mondtani, csak annyit hogy nem tettem soha semmiért. Régen azthittem hogy ez csak valami erosebb félénkség, de nem, ez nem az... tudod szokták azt mondani hogy ezt a problémát, élethelyzetett csak ő érti senki más, én ezzel úgy voltam hogy ez huleség 7 és fél milliárdan vagyunk a foldon csak rájonnek az emberek hogyha valakinek sulyos bajai vannak. De már kezdem egyre jobban és jobban azt érezni hogy ezt ami velem van, ezt senkise fogja feltárni, semmien ember és semmien orvos semmien terápia semmien orvosi kezelés semmi, saját magamnak kellene az életemet a kezembe tartanom, de nemtudom soha nem is tudtam. És így nem szeretnék élni. Legszívesebben egy autoval végigszáguldoznék budapest hosszu utcáin és amikor már kelloképp felgyorsultam akkor egy halálos utkozéssel meghalnék :(