Mi az értelme, célja egy magányos életnek?

Akkor tulajdonképpen neked az hiányzik hogy dughass, ha ezzel teljes lenne az életed ahhoz kezdeményezni kell.

Másrészt az baj ha nem érdekelnek az anyagiak, ma nem lehet ezt kimondani hisz pénzből létezel, annyi vagy amennyi a pénzed, közhelyes de nyáron egy biciklivel melyik nő fog megnézni? Egy motoros csávó után meg még fordulnak is a nők egy belvárosban.

Ezt onnan tudom hogy míg busszal jártam dolgozni, szarba sem nézett senki, pedig nem vagyok egy szürke ember, miután rájöttem hogy én pont az a fajta vagyok aki lehet jó arcú ha nem autóval jár stb...

Lett jogosítvány, elkezdtem autózni és érdekes módon a tudnék szerezni magamnak valakit, csak hát nem épp a hűséges félékből.

én is ezt érzem de nem, men és nem dugni szeretnék....fogjuk már fel...egy férfi szív nem érezhet? v mi a rák van már?

egyszerűen társ kell mert jó ha van vkim

24f

Egyedül, vagy magány az kettő.

Lehetsz egyedül, magány nélkül. A magányos ember, olyan mint egy koldus. Pl. Ha szerelmespárt lát könnybe lábad a szeme. A magányos, olyan mint egy sajt, lyukas mindenhol, egy kis hánykolódó hajó a tengeren, vagy egy kis sziget.

Aki egyedül van, szerelmeseket lát, ő látja a következményeket is, mert a szerelem elmúlik, ezért boldog egyedül, véletlenül boldog.

Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged.

Azt mondod: "Szerelmes vagyok és sokat szenvedek..." Te áldott vagy. Valójában azok a szerencsétlen emberek, akik sosem voltak szerelmesek, és sosem szenvedtek. Ők egyáltalán nem is éltek. Szerelmesnek lenni és szenvedni tőle: ez a helyes út. Így ugyanis keresztülmész a tűzön, ami megtisztít, ami új szemeket ad neked, és éberebbé tesz. Ez az a kihívás, amit el kell fogadni. Aki nem fogadja el ezt a kihívást, az gerinc nélküli marad.