Igaz az hogy akinek boldogtalan gyere kora volt annak idején, az soha sem lehet felhőtlenül boldog legfeljebb elégedett az életével barmit is tesz?

gyerek korom rendkívül boldogtalan volt. Szorongtam egész végig az volt a baj hogy nem volt se apám se nagyobb testvérem vagy barátaim senki aki valami támaszt adhatna,anyám volt meg kisebb testvéreim késöbb nevelő apám is de valahogy ez nem volt elég, az is baj volt hogy elég nagy elvárások voltak velem szemben mert nem olyan családból származom ahol a bukdácsolást elnézik 4 est mindig hoznom kellet minimum és ha meg nem teljesítettem megbüntettek. és pont ezért kialakult bennem ez az állandó félelem szorongás ami egész életemben kisér még most is mert barmi jó ér mindig a rosszra is gondolok pl most szerelmes vagyok a barátnőmbe. Együtt vagyunk ö is imád engem én is öt,de mindig ott az esély a gondolat hogy mindezt elvesztettem.és a munkámban ugyan ez direkt nem tanultam tovább érettségi után pedig nem volt rossz, mert egyszerű munkát akartam végezni amiben nincs nagy hibázási lehetőség.most már azért 22 évesen az ember elgondolkodik az ilyen dolgokról, sajnos én nem voltam sose boldog és ez miatt hatalmas belső feszültség van bennem és ha pl valami agresszió ér külső részről kitör belőlem mint a vulkán bármire képes lennék ilyenkor a legnagyobb kegyetlenségekre is,szóval lehet hogy egy szorongó gyáva p.. vagyok de egyben meg a legagresszívabb is aki bárkinek és bárminek nekimenne őrjöngve. Ezt az ellentmondást én se értem de egy pszichológus biztos tudna mondani valamit.

köszönöm aki elolvasta

helyesírásért elnézést