Miért érzem úgy, hogy "kivetődtem minden körből"?

27 éves vagyok

A legtöbb barátom 18 éves korom környékén volt, 22 éves koromra sokkal kevesebb lehetőségem maradt aztán belementem egy kapcsolatba.

25 évesen szakítottunk most pedig próbálom újraépíteni a dolgokat, új társaságokhoz csatlakozni, stb, de úgy érzem nem befogadóak.

NEM ÉN égtem ki, hanem ők utasítanak vissza, én próbálkozom. Nagyon erősen, de semmi. Magától nem keres senki, partra vetődtem. Mintha nem is léteznék.

Ha felkötném magam itt az albérletemben a főbérlőn kívül senki sem venné észre, hogy meghaltam. Úgy érzem.

És én meghalok így érzelmileg. Nekem hiányzik az élet, az álmodozás. És nem érzem a fejem fölött elszállt éveket. A régi ismerőseim nagy részét bedarálták az eljegyzős kapcsolatok, családba álltak, vagy bedarálta őket a rendszer, a munka. Nagyon kevés olyan ismerősöm van aki nincs "elvakulva" a kis világától.

De a 19-22 éves fiatalok világától meg már messze vagyok.

Úgy érzem magam mint amikor 20 évesen néztem a szorgos pincéreket és mindig azt gondoltam, hogy én nem akarok ilyen lenni. Nem "adom el magam"

Ez sikerült, nem adtam el magam. Viszonylag jól élek, de nincs életem. Más is érzi ezt?