Egyre kilátástalanabbul érzem magam, mit tudnék tenni ebben a helyzetben?

Picit hosszú lesz, de már nem tudom hova fordulhatnék, mit csinálhatnék...

24 éves srác vagyok, és szó szerint elvesztettem magam felett az irányítást.

Szinte az összes ismerősöm azt mondta világéletemben rám , hogy nem vagyok egy átlagember, merthogy van eszem, mégse használom, és velem olyan témákról tudnak beszélgetni amikről másokkal nem. Nem egyszer megkaptam már ezt.

Sose voltam az a küzdő fajta, mindig mindenben a könnyebb utat kerestem, ezért se mentem erős középiskolába, hanem egy lightosat választottam. Megis lett az eredménye, nem voltam oda való. Nem tudtam beilleszkedni, szívattak, nem tudtam kiállni magamért. Mindig szorongtam, sose figyeltem a tanulásra, ez vezetett oda, hogy még abban a suliban is megbuktam matekból félévkor, aztán év végén megkaptam a tanártól a kegyelem kettest, mert tudta, hogy nem maradok a suliban. Előtte májusban bevettem egy marék gyógyszert, de az utolsó pillanatokban úgy döntöttem nem akarok meghalni, és szóltam szüleimnek. Emiatt is kaptam meg azt a nyamvadt kettest évvégén. Átmentem egy másik középiskolába, ami erősebb volt, ide viszont csak azért mentem mert volt itt kettő barátom, akikről azt hittem tényleg a barátaim. De nem foglalkoztak annyira velem, én meg nem tudtam a rossz tapasztalatok miatt nyitni a többiek felé. Persze próbálkozhattam volna jobban, igen. De ami volt elmúlt nem tudok már változtatni rajta. Itt megbuktam 5 tantárgyból, és osztályt ismételtem, amit végre meg tudtam csinálni. Ezután egy gyűktőiskolába kerültem, ahol csak az nem teszi le az érettségit aki nem jár be.. itt letettem az érettségit, és azóta se mozdultam ki itthonról. Beiratkoztam mindenféle maszat OKJ képzésre, olyanokra amik nem érdekeltek de muszáj volt, hogy ne itthon üljek. Semmit se végeztem el, és itt vagyok most, 24 évesen barátok nélkül, célok nélkül, jövőkép nélkül. Be vagyok gubózodva a szobámba és amikor erőt veszek magamon, hogy nekiállok angolt tanulni, akkor csak az jár a fejembe, hogy amennyi időt elpocsékoltam, már rég anyanyelvi szinten kellene beszélnem. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok folyamatosan itt vannak a fejemben, és már nem tudom mit tegyek velük. Aztán van mikor rámjön az, hogy változtatok. Kitakarítom ilyenkor a szobámat, aztán néhány napig megy is minden szépen lassan, de fokozatosan. Aztán egyszercsak alábbmarad a lelkesedés és félredobom a nyelvkönyvet. Már gyári melózni is elmennék, csakhogy ne itthon üljek, de aztán valami mindig visszahúz mikor belépek a gyár épületébe, hogy aláírjam a munkavállalói papírokat. Ilyenkor beijedek, és be se megyek az irodába, hanem gyorsan eljövök. Emiatt már 2 gyár szóba se áll velem, ami érthető. Ráadásul frusztrál az, hogy gyári melónál tudom, hogy többre lennék képes, de hogyan bizonyítsak magamnak és másoknak, ha így viselkedek ?

Egyszerűen már nem tudom mit tehetnék. Egyre többször jön rám a sírás férfi létemre. Régebben mág rávettem magam a futásra is és kondiztam is, ma már ezeket se csinálom. Sörhasam lett a sok csokoládétól, chipstől meg süteménytl. Tiszta pattanásos lettem ezektől az ételektől, és néhány apróbb kezeletlen betegségem is van, de még ahhoz sincs motivációm, hogy elmenjek a háziorvoshoz. Anya tart el, és már a család többi tagja is egyre jobban látja, hogy nincs velem valami nagyon rendben. Eddig azért nem vették észre, mert mindig próbálom a legjobb formába mutatni magam feléjük. Eddig sikerült így-úgy leplezni a dolgokat, de már nem megy. Jártam pszihológushoz is, de semmit nem segített, és a múltat már nem is akarom felhánytorgatni, mert nekem nem segít az, ha leások jó mélyre, aztán adjam ki magamból. Próbálkoztunk, nem ment.