Mit lehetne ilyen helyzetben tenni?

Bár te még nem ott tartasz, de nálunk is ez ment otthon, mikor már nagyjából végeztem az egyetemmel, de munka híján még otthon laktam, mondjuk én nem lány vagyok.

Nálam egy hosszú kapcsolatot követő szakítás volt amit betett, barátok nélkül gyakorlatilag magamra maradtam a problémáimmal.

Maximalistaként pedig a már-már elérhetetlen tökéletességre törekszem, szinte sosem vagyok elégedett magammal. Ráadásul belekezdek valamibe, aztán jön valami más, amibe fokozott izgalommal kezdenék anélkül, hogy befejezném, amibe már belekezdtem.

Az alkatod szerintem nem para, nekem pont a 170 cm és 60-65 kg körüli lányok az ideáljaim, akik se nem túl vékonyak, de még nem is kövérek. Ha esetleg nem érzed úgy jól magad a bőrödben, majd igyekszel változtatsz rajta, amikor és ahogy sikerült, de szerintem kár ezen görcsölni, bár egy nőnek mondhatom. Néha én is hajlamos vagyok inkább enni valami jót, aztán csak henyélni, így aztán rajtam is van egy kis plusz, amitől szívesen megválnék.

Szerintem nem csak mi vagyunk ebben a helyzetben, csak a hétköznapokban másokon ezeket nem látjuk. Összességében szerintem ez még nem depresszió, inkább csak magány, viszont ha fokozódó stresszhelyzetben magadra maradunk, akkor azzá válhat. Én nemrég költöztem munka miatt albérletbe, úgyhogy szépen közelítek felé. :)

Személyesen jó lenne egy ilyen barát, jól megértenénk és talán támogatni is tudnánk egymást. Épp ma tettem fel egy kérdést ezzel kapcsolatban, de gondolom véletlenül sem debreceni vagy.