Vannak itt olyanok, akik szeretik a magányt, és szeret titokzatos lenni?

Introvertált vagyok, heti egyszer bőven elég találkozni a családommal. Barátaim meg nincsenek, csak ismerőseim. Ha erőltetem az elvárt nagy szociáliskodást akkor vagy belenyugszok de néha már zavar.

Titokzatosság? Nem szeretem a normalitást követni, nincs megfelelési kényszerem, sokan utálnak miatta. Gitározgatok néha, de jobban szeretem a csunghut meg a shanzot. (ebben persze az is bennne van h kéthúros vonóson rendkívül könnyű megtanulni játszani :P)

Így volt egészen olyan 15-17 éves koromig. Baromira nem érdekelt senki, nem kellettek barátok, elvoltam egyedül, és ha találkoznom kellett valakivel azt sokszor nem élveztem.

Azóta ez megfordult, most már hiányzik 1-2 ember, párkapcsolat, viszont mivel amúgy sem igazán érdeklődtek felém és most sem, továbbra is egyedül vagyok, csak már nem önszántamból.

23/F

Az utolsó bekezdésedben ugrik a majom a vízbe. És ezt nem bántásból írom, csupán segíteni szeretnék. :) Azt írod, hogy azért mégis csak hiányzik egy barát és egy párkapcsolat. Az írásod első felében viszont elkezded bizonygatni, hogy te szeretsz egyedül lenni. Megerősítést is szeretnél kérni, hogy nem csak te vagy ezzel így. A titokzatossággal kapcsolatban az a véleményem, hogy ez egy kényelmes, és mégis jónak tűnő szerep, hogy legalább valamelyest kompenzáljuk az egónkat. Ha már nem szeretek és nem is tudok a középpontban lenni és feltűnősködni, nem szeretek kezdeményezni, akkor legalább tűnjek ki valahogy máshogy.

A lényeg, hogy szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a problémaforrás az önbizalomhiány. Azt javaslom, hogy próbálj meg ezen dolgozni, ahelyett hogy ilyen dolgokkal áltatnád magad. Legtöbbször az introváltság oka is az önbizalomhiány.

Az hogy nem szeretnél levelezni mindennap, kapcsolatot fenntartani, szintén lehet amiatt, mert az a meggyőződésed, hogy túl unalmas vagy számukra, túl különleges vagy ahhoz, hogy mindenféle random baromságról beszélj másokkal.