Mit lehet kezdeni az emberektől való különbözőséggel?

Szia!

Valamilyen szinten én is így vagyok. Úgy érzem a munkámból adódóan alakult ki ez bennem. (Otthon végezhető munka.)

Nagyon szeretek egyedül lenni, napokig is elvagyok itthon egyedül. Aztán egyszer csak rám jön a mehetnék, és mennem kell valahová. Általában heti egyszer. Van egy haverom, akivel nagyjából elvagyok, de ritka, akivel jól is érzem magam, és elviseli azt, hogy ilyen fura vagyok. Csajoknál kezdeményezni nem nagyon szoktam, de ha haver által belesodródok valami szituációba - persze legalább néhány sör után-, fel tudom magam találni feltéve, ha nagyon ritkán érdekel a lány. Ha nem, akkor arra is lusta vagyok, hogy megszólaljak.

Erőltettem már a barátnőzést. Szegény ki is tartott mellettem kb. egy hónapig, de nem bírtam azt, hogy függjek valakitől, függjenek tőlem, így leráztam végül, amit azóta is bánok. :/

Valamiért, egyébként is jellemző rám, hogy könnyen el tudok engedni emberi kapcsolatokat (kivéve szülő), ha nem elég rámenősek.

Egyébként pszichiáter nem tudott segíteni? Feltételezem voltál, ha kaptál gyógyszert. Csak azért kérdezem, mert én is gondolkodtam már azon, hogy elmegyek.

27f

Megoldást sajnos nem tudok.

Önbizalommal hogy állsz?

Állítólagos Asperger nincs. Vagy diagnosztizálva vagy papíron, vagy csak mondtak rólad hasraütésszerűen valamit.

A másik az, hogy alapjáraton Aspergerre nem ad(hat)nak gyógyszert, mert nem készìtményekkel hanem kognitív terápiákkal gyógyítják, azaz kéne gyógyítaniuk. Azért mondom, mert frissen diagnosztizált zárójelentéses Aspergeres vagyok és nem szedek gyógyszert, pedig rendszeres pánikrohamaim vannak. Engem már az is kiakaszt, ha a környezetem elmegy nyaralni, de én nem mehetek. Amikor meg mesélnek, pánikrohamaim vannak, mert nem voltak élményeim és emberileg jóval kevesebb lettem, mint ami eddig is voltam. Folyton bennem van, hogy lenézve vagyok és hogy soha az életben nem fogok tudni teljes, boldog életet élni, mert nincsenek jó élményeim az életben, amiknek kellene lennie.

Kérdésedre válaszolva nekem sincs baráti közösségem, a neurotipikusok témáitól tartok, mert nem ismerem őket és nem az én világom. Én a saját világomba vagyok bezárva, kirekesztve érzem magam, úgy érzem nincs rám szükségük, elvannak nélkülem is. Velem meg nem akarnak foglalkozni.

A magánytól rettegek, ha tehetem mindig igyekszem lekötni valakinek a társaságával magam, de nem sok sikerrel. Párommal, akit a világon a legjobban imádok, csak ritkán találkozhatunk, a köztes időben többnyire magányosnak érzem magam.

Teljes mértékben hasonlít az alapműködési elvünk, mert én is szeretethiányos vagyok és azért (is) adok szeretetet, hogy szeretetet kapjak, foglalkozva legyen velem, stb. Párom megkülönböztetett szeretetet speciálisan kap, mert Ő a Párom és Ő a Mindenem. A többi ember, aki foglalkozik/foglalkozna velem, is kap szeretetet, de másfélét.

Meg fogsz lepődni, de teljesen egyetértek abban veled, hogy a csoportok rosszak. Ott már kialakult egy klikk, egy Aspergeres nem tud mit kezdeni ekkora embertömeggel. De ha részekre lenne bontva, azaz egy-egy barátot keresel akik hasonló szőrűek, azokkal diádikus (1v1) helyzetben kiéled a baráti szereteti szükségletedet, ami erőssé tesz. Aztán ha kell, egy másik is meg egy másik is, és akikkel bebarátkozódtál, azokból alkotott csoport már más jellegű, mert azokkal vagy körülvéve, akik szeretnek. Nem vagy kirekesztve. Mondván a vezérük vagy.

Átérezlek, megértelek, hasonló cipőben járok. Szerintem meg tudnálak simán érteni emiatt.

28/F

Át tudom érezni a helyzetedet, mert velem is hasonlóképen történtek és történnek egyrészt a dolgok jelenleg is. Viszont sikerült valamennyire már kilábalnom az elkeseredett helyzetemből.

Privát üzenet ment.