Miért nem szeret senki?

22 éves vagyok, ebben a korban rajtam kívül szinte mindenki párkapcsolatban van, jó barátságokat ápol, én meg itt vagyok egyedül, a négy fal között (hónapok óta szó szerint). Nem keres senki sem, a Facebook-om is teljesen eseménytelen, mindenki más meg rakja fel a képeket, amikről süt a boldogság. Hogy irigy vagyok? Valahol igen. Nekem sosem adatott meg az, hogy igaz barátaim legyenek, valamint párkapcsolati téren is elbánt velem az élet, a lányok levegőnek néznek. Rossz, hogy nincs kihez odabújni. Elismerem, tele vagyok gondokkal, de attól még a szeretetet én is megérdemlem, pláne, hogy nálam érzőbb szívű ember nemigen van (talán a természet ezzel kompenzálta a kevésbé előnyös külsőmet). Mielőtt valaki azt javasolja, hogy mozduljak ki, elmondanám, hogy ez nem olyan egyszerű nekem. Rosszul leszek, ha nagy tömegbe kell mennem, meg amúgy is pénz kell szinte mindenhez, mi meg eléggé a létminimumon élünk. Hm, a család... Na, az megér egy külön misét. Itt sem érdeklek senkit sem, anyám is szabályosan leráz, ha el akarom neki mondani a dolgokat, amik engem bántanak, még azt is megkaptam tőle, hogy energiavámpír vagyok. Az egyetlen menedékem a nagypárnám, abba legalább bele tudom sírni magam.

F