Miert van az hogy átmeneti depresszió miatt olyan emberek tavolodnak el tolem akik addig közel álltak?

Velem közölte barátnőm, hogy akkor keressem, ha már túlvagyok pasidepin, csak mert több hét beszélgetés után, mialatt már volt bajom, de nem meséltem neki semmit, megemlítettem, hogy amúgy elegem van, mert...

Végül ő keresett, én meg lassan leépítettem.

Én sokáig azt hittem, hogy van 2 komoly, normális jó barátnőm. Az egyiknek nem felelt meg, hogy én "semmiben sem vagyok benne". Tehát nem züllök, nem maradok ki, nincs elszórni való pénzem, és nem tudok "Carpe diem" módjára élni. Megszakítottam a kapcsolatot, nekem ilyen barátnő nem kellett.

Másik barátnő tündérpalotában nőtt fel. Mindene megvolt, így önbizalma is. Mivel én végig nélkülöztem eddigi életemet, ráadásul otthon elég nagy terror uralkodott, valahogy sosem tudtam hitelesen pozitív gondolkodó lenni. Én sem örülök, hogy örök pesszimista vagyok, de sajnos ennek megváltoztatása nem úgy működik, hogy "Mától minden jóra fordul!" Nekem is voltak jobb, rosszabb időszakok. Jó időszakban minden happy volt, mindenkivel tudtam beszélgetni. De ha jött egy rosszabb, elkerültek, pedig akkor lett volna rájuk legnagyobb szükségem. A szóban forgó utóbbi barátnő végül azzal az indokkal lökött el, hogy én "mérgező" ember vagyok, akitől meg kell szabadulnia ahhoz, hogy ő továbbra is pozitív maradhasson.

Olyan világban élünk, ahol ha nem gondolkolkodsz 0-24 pozitívan körülményeidtől függetlenül, akkor kb. élni se merj. Mindent a munka köré építettünk fel. Mert a munkáltató nem tűri ha....depressziós vagy fáradt vagy, beteg vagy, hangulatoddal rombolod a csapat jó légkörét. Mindenkit úgy kezelnek, mintha ugyanannyi eséllyel indulnánk az életben, de akárhogy igyekszünk CTRL C+ CTRL V embereknek látszani, nem vagyunk azok! A körülményeink, képességeink, anyagi helyzetünk, fizikai adottságaink mind-mind befolyásolnak az életminőségünkben és nagyon sokat jelentenek a továbbjutásban. berögzült magatartásmintáink vannak, amiket néha egy életen át igyekszünk levetkőzni. Ezt nem értheti az, akinek épp nincs olyan gondja. Nem vagyunk toleránsak, nem vagyunk megértőek. Önzőek vagyunk, kicsinyesek, felszínesek. Ítélkezünk mielőtt még tájékoztatást kapnánk az adott illetőről.

Az emberek hatalmas bajban lennének, ha a sors olyan játékot űzne velünk, hogy minden nap más bőrébe kelljen bújni. Azt hiszem, érdemi lelki fejlődés csak úgy mehetne végbe.

Kedves Kérdező!

Csak azok tudnak eltávolodni Tőled a depresszió miatt, akik közel álltak Hozzád. Pl. én nem távolodtam el, hisz eddig se voltam közel Hozzád, tekintettel arra, h ugye azt se tudom, ki vagy.

De fordítsuk komolyra a szót!

1. A depresszió gyakran annak a jele, hogy a mód/világszemlélet/szokások, ahogy eddig éltél, nem működnek többé, viszont még nem tudod, hogy a megváltozott körülmények között milyen lenne a helyes eljárás/megközelítés/szemlélet. Vagyis, lehetséges, hogy a "régi életed"-hez tartozó emberek is elmaradnak, ha az "új életed" törvényei különböznek a hajdan voltaktól.

2. Másrészt gyakori, h az emberek számára a depressziós, az alkoholista, vagy akármilyen, válsághelyzetbe került ember taszító, kezelhetetlen, kerülendő. Nem rosszból csinálják, egyszerűen erre képesek.

3. Használd ki az egyedülléted, gondolj végig mindent, mi idejétmúlt, mi átmentendő, és mi az, amin még dolgoznod kell.

Remélem, hasznodra volt a válaszom. Jó változást!

R.