Hogyan tudnám bántani magam úgy hogy ne maradnjon fizikailag nyoma? Vagy ha igen csak 1-2 órára?

És ez neked miért jó??

A küzdősportokat nem véletlenül írták, az aktív fizikai megterhelés nagyon jó hatással van a lélekre. Nekem ha valami fáj, akkor még egy kiadós séta is nagyon sokat tud segíteni.

A pszichológust is nagyon tudnám ajánlani, hiszen az hogy ilyeneket művelsz egyáltalán nem normális, ráadásul lehet csak rosszabb lesz. Illetve valami oka kell hogy legyen, normális esetben egy embernek ilyesmi még csak eszébe se jut.

Figyu, 14 évesen én is nagyon szarul éreztem magam. Nem voltak barátaim, a suliban kiközösítettek, s akkoriban még a szüleimnek is ezer bajuk volt (munkahelyi), nem foglalkoztak velem. Rohadt nehéz volt, de kibírtam. Bíztam benne hogy hamarosan vége lesz, hiszen 8.os voltam, tudtamm már nincs sok hátra. Nos a gimi sem volt sokkal jobb, de ott már lett egy barátnőm, akivel nagyon jóbarátok lettünk, mai napig azok vagyunk. Ez nagyon sokat segített.

Gimi után fősuli, és minden rendbe jött.

Biztos neked is van valami okod rá hogy ilyen butaságokat csinálsz, de hidd el hogy ez nem megoldás. Sőt a vágások egy életre megmaradhatnak. Ismerek ilyen embert, tudom mit beszélek...

Nem tudom miért csinálod, de hidd el hogy nem fog örökké tartani! Keress valamit amit szeretsz csinalni, ez lehet sport, valami művészet, esetleg valami önkéntes. Pl sétáltathatsz kutyát menhelyen, vagy segíthetsz ételt osztani szegényeknek, hajléktalanoknak, s mingyárt hasznosnak fogod magad érezni. Nem kell az önsanyargatás, azzal csak magadnak ártasz, és hidd el nem lesz jobb.

A pszichológus viszont akkor is jó lenne. Meg az is ha megtudnád beszélni anyukáddal hogy mi bánt Ennyire... Vagy nagymamáddal, bárkivel.