Miért van az, hogy az egyetemen senki nem szól hozzám, nem jön oda hozzám, hacsak nem én teszem meg az első lépést? 22F

nem tudom, miért ver az Isten már vagy 3 éve. Gimiben is hasonlóan éreztem, hogy csak akkor figyelnek rám az emberek, ha valami nagy hülyeséget csinálok, vagy ha valami információt akarnak tőlem kérni (mi volt a zh-ban, honnan lehet letölteni ezt meg azt,

ha én kezdeményezek, mindig felsülök azzal, hogy vagy nem tudok úgy improvizálni, hogy fenntartsam a beszélgetést, vagy egyszerűen meg se hallják azt, amit mondtam, kérdeztem. A beszélgetések borzasztóan egysíkúak, hamar elhalnak.

Azt látom az évfolyamomon, hogy már mindenki tartozik valahova, valakihez, én pedig az ilyen zárt csoportokat - még a nagy igyekezetem ellenére - se tudom "áttörni"... Eleinte még csak-csak volt önbizalmam, programokra mentem kisebb közösségekkel, de az elmúlt 1,5-2 év siralomház volt. Elvétve akad 1-1 olyan nap, amikor lendületesen tudok beszélgetni valakivel, de az is abba marad, amikor egy nálam menőbb arc érkezik a közelembe, aki elveszi a figyelmet, és rám se s*arik senki.

Próbáltam magam ülni, egyedül, de az még nyomasztóbb, mert előadások alatt/előtt látom, ahogy a többiek egymást szórakoztatják, ugratják, viccelődnek, jól elvannak.

Most csak ennyit írok, de tudnék akár 10000 oldalt is írni ezekről.

Csalódtam, mert azt hittem, az egyetemen jobb lesz, mint gimiben. Nem. Rosszabb. Kezdetben azt hittem, amíg együtt voltunk mindig 12-14-en, hogy jaj de jó, végre lesznek barátaim, el tudok vegyülni a többiek közé, olyan lehetek, mint a többi, és nem egy fura, csendes, nyomorék... Hiába próbálkoztam, nem mentem semmire. Életemben nem buliztam, nem volt csajom, nem szívtam el egy szál cigit, és még csak nem is csókolóztam. 22 éves fiú vagyok. Kezdem feladni...

Ti is írjátok le a tapasztalataitokat, kérdezzetek, segítsetek. Köszi