Miért van ez így, vagy ez a normális?

Amióta egyetemre járok, minden hétköznap későn érek haza, eszek, fürdök, és alszom.

Néha fáradt vagyok, de kitölti a napjaimat. Hiába monoton, mégis tetszik!

Azonban ahogy eljön a hétvége, rájövök, hogy mennyire magányos is vagyok... és nincs kivel beszélgessek, vagy kivel programot szerveznem.

A suliban nincs gond, a csoporttársaimmal is jól elbeszélgetek, csak fb-on hamar meghal a beszélgetés..

Soha nem gondoltam volna, hogy a régi önmagamból, aki utálta a sulit, mindig otthon akart maradni, ezért tettette a betegségeket, és azt gondolta, hogy az lenne a tökéletes élet ha egész nap otthon lehetne a gépje mellett, szépen lassan átalakult egy olyan emberré, aki utál otthon lenni, mert olyankor rájön, hogy mennyire is magányos.

Már kerestem itt beszélgető partnert, nem is egyszer, de én hétköznap nem érek rá, csak hétvégén jön rám ez a magányos érzés, és így hamar meghalnak ezek a beszélgetések.

Jöhetne a kérdés, hogy mit kéne tennem(találj igazi barátokat, barátnőt, stb.) de arra meg nem tudom rávenni magam. Ezt érzem belül. Szimplán túlságosan tetszenek még a monoton hétköznapjaim, és nem lenne rájuk időm.