Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Szeretett ő engem?

Szeretett ő engem?

Figyelt kérdés

Van egy férfi akit 1,5 éve ismerek már. Ő 23 éves én 19 vagyok most. A buszon ismertem meg, minden héten amikor utaztam vissza a kollégiumba melettem foglalt helyet. Nagyon helyes férfi, lenyűgöző volt a megjelenése és imádtam az illatát. Eleinte nem szóltunk egymáshoz, néha megkérdezte, hogy szabad-e ez a hely, de egy idő után már automatikusan csak helyet foglalt mellettem. Nem értettem, hogy miért ül le mellém, amikor máshol is volt szabad ülés. Nem mertem hozzá szólni,idegenek voltunk egymásnak, és mindig a laptopján dolgozott vagy filmet nézett. Viszont ilyenkor lehetőségem volt jobban szemügyre venni, tanulmányozhattam az arcát és sokszor csak a kezét néztem ami gyönyörű volt, mindent tökéletesnek láttam rajta, mert férfias volt, elegáns, és "tiszta". Egyszer viszont találkozott a pillantásunk és akkor elég furcsán nézett rám, hiszen tudta, hogy őt bámultam. De nem mondott semmit, ezek után is mellettem foglalt helyet. Kb 3-4 hónap így telt, közben hiányoztam a suliból 1hetet és amikor mentem megint a buszra ő már ott volt, na akkor volt az első olyan eset, hogy én ülhettem volna le mellé, látta, hogy ki vagyok, egymásra néztünk, de nem mertem hozzá menni ezért előrébb foglaltam helyet ahol még senki nem ült, aztán azt vettem észre, hogy ott van és köszönt nekem. Nagyon nem tudom megmagyarázni mit éreztem ezek után és honnan jött a bátorságom. Bemutatkoztam neki és nyíltan rá kérdeztem, hogy hogy mellém ült, azt mondta mi mindig együtt utazunk és különben meg hiányoztam neki. Tudom, hogy csak egy kedves félig tréfának szánt megjegyzés volt, de jólesett. Akkor kezdtünk el beszélgetni először, elmondtam neki miért nem voltam eddig, mesélt nekem a suliról, hogy egyetemre jár, stb. Hozzá kell tennem, hogy végig zavarban voltam és lángvörös arcom volt, ő viszont nyugodt, kedves, harározott volt és érdeklödő.


Később elhívott vacsorázni, találkoztunk, jól éreztük magunkat. Már érezni kezdtem iránta valamit és ahogy egyre jobban sikerült megismernem, sokkal inkább a belső tulajdonságait, őt magát kezdtem megszeretni és nem a külseje volt a legfontosabb. 4x találkoztunk utána, de soha nem volt csók, csak búcsúzáskor ölelés és egyszer volt puszi.

Nem tudom, hogy ő érezhetett-e valamit irántam, de tudom, hogy azért érdekelhettem, mert elkérte a telefon számom, mindig megérintett és a kezünket összekulcsolta, ha hozzám beszélt. Valamint az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy talán..nem is vagyok neki annyira közömbös.


Facebookon ritkán írtunk egymásnak, inkább telefonálni szoktunk. És utána 1 hónap CSÖND! Nem tudtam elérni, nem láttam a buszon, nem tudtam róla semmit, hogy mivan vele?


Soha nem voltam még annyira kétségbeesett, letört, magányos, én..látni akartam őt, hirtelen úgy éreztem tudnia kell, hogy szeretem őt, hiszen tudom, hogy szerelmes lettem belé. De reménytelen helyzet volt ez.

Megakartam halni, sokat sírtam és szószerint fizikai fájdalmat éreztem.


Késöbb aztán írtam neki egy hosszú üzenetet, amiben megfogalmaztam, hogy szeretem őt stb. Erre még aznap válaszolt, de csak annyit írt, hogy pénteket a buszon majd találkozunk. Olyan volt mintha csak arra várt volna, hogy én ezt megmondjam neki, hiszen más üzenetemre ( hol vagy? Baj van?) nem válaszolt, pedig láttam, hogy írtam neki.

Pénteken aztán találkoztunk, de...nem mellém ült le, pedig ott voltam, vártam őt, rám nézett. Facebookon letiltott. Amikor leszált a buszról fogtam magam és utána mentem, habár nekem tovább kellett volna mennem, mert én nem oda jártam tanulni. A táskámat is vittem magammal és akkor megállt, dühösnek láttam őt, elmondta, hogy ne kövessem, menjek vissza a buszra ( ami már elment ) kérdeztem tőle, hogy mi a baja, miért nem láttam eddig? stb. Haragudott rám, hogy üzenetben akartam a tudomására hozni, hogy szerelmes vagyok és szeretem őt. De hát nem figyelt rám, nem is reagált semmire sem. Azt mondta azért nem, mert barátnője van, jár valakivel már évek óta ( 3 éve kb ) el akart felejteni, de sürgőssen, ezért későbbi busszal indult, így is hibát követett el, azt mondta, hogy hagyjam őt, ne találkozzunk és nem érdekli, hogy mit érzek tehát kotródjak el. Sírtam, tudom, hogy ez nagyon szánalmas volt, de sebezhetőnek éreztem magam és ahogy beszélt velem az még mindig fáj. Ott állt nézett engem, aztán megcsókolta a homlokomat és megkért rá, hogy felejtsük el ami történt köztünk. Elfogadtam a döntését és nem kerestem többet. De amikor elment még mindig sírtam, nagyon és ő nem is ment még el, hozott nekem zsebkendőt, meg innivalót is. Utána azt hajtogatta, hogy nyugodjak meg. Megakarta várni amíg felszállok a következő buszra, az idő alatt szinte semmit nem szóltunk egymáshoz, de megint azt csinálta mint amit régebben is, megfogta a kezemet. Induláskor még magához húzott és szájon puszilt. Nem volt csók, vagyis nem nevezném annak. Amikor felszálltam a buszra, ott állt és integetett is. Smst küldött csak, de csak egy "Sz"betű volt az üzenet. Ennyi azóta tényleg nem találkoztunk ( 2 hónapja )


De...nagyon nehéz ezen túl lépnem, egy csomó kérdés kavarog bennem, rengeteg "miért" és nem értem őt. Én követtem el valami rosszat? Talán nem kért már belőlem? Csak ürügy volt ez a barátnős story, hogy lekoptasson? Nem értek semmit.


Szerintetek ő szerethetett engem valaha?


Én már nem tudom és úgy érzem nem leszek elég jó majd senkinek.



2017. jan. 28. 22:29
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
26%
milyen szép történet már :)
2017. jan. 29. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
Nos, valószínűleg nem (volt) boldog a jelenlegi kapcsolatában, azért is próbált csajozni a buszon. Elhívott randizni, nyilván tetszettél neki, de megilyedt ettől a szituációtól, és megpróbáld lerázni nem éppen elegáns módon. Valami oka biztosan volt, hogy nem hagyta ott a régi barátnőjét. Talán eleinte nem is akart csajozni, de így alakult. De az is benne van, hogy ez a bartánős szoty kamu volt, és csak épp meggodnolta magát, és le akart rázni. Ezt nehéz így megmondani. 25F
2017. jan. 29. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
90%
Lépj tovább, az lesz a legegyszerűbb. Bárhohgy is volt, kamu-e vagy sem, Ő így döntött. Fogadd el. Kár ezen rágódni. Van még hal a tengerben, aki megérdmeli ezt a törődést és szeretetet, amit nyújtottál.
2017. jan. 29. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
40%
Nekem is az inteligens pszichopata szó jutott eszembe ... Mintha csaj játszadozott volna veled.
2017. jan. 30. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%

ez egy qva jól megírt sztori, kár, hogy nem igaz :)


írhatnál könyvet, szépen fogalmazol, megfogod az olvasót :)

2017. jan. 30. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!