Egyedül érzem magam a világban, mit tegyek?
17 éves fiú vagyok, és nincs egy barátom sem, és senkivel nem tudok őszintén beszélni, a szüleimmel sem.
Most itt van az őszi szünet és három napja csak a lakásban kuksolok, nem is nagyon van kedvem kimenni az utcára. Kilátástalannak érzem a jövőmet, már ha van...
Részben én tehetek róla, hogy most itt tartok, hiszen zárkózott típusú vagyok, nehezen, sőt inkább egyáltalán nem tudok beszélgetni, ismerkedni. Részben viszont az élet, ami eddigi életemben történt velem, hogy mi és hogyan, erről inkább privátban szeretnék mesélni, akit érdekel és hajlandó vele foglalkozni.
Tudom, hogy az életemet senki nem oldhatja meg helyettem, de most szükségem van kívülállók véleményére, segítségére, előre is köszönöm:)
Pitbullkecske hülyeséget ír.
Az egész élet a fejlődésről szól. Semmi sem örök. Ez talán nem vidít fel, de egyáltalán nem kell ilyennek maradnod, és erről bizo
fejlessz képességeket.
az unalom a céltalanság ha másra nem is de erre jó.
én is olyan voltam mint te,aztán a fenti tanulságom alapján elkezdtem boxolni és gitározni 15 évvel ezelőtt.
és mára egy kiváló verekedő vagyok bármikor leütök az utcán 1-2 embert ha kell,és faszán tudok flamenco gitározni.
jegyezd meg jól a gödörből egyetlen út vezet ki a cselekvés.
és bármelyik képesség,bármelyik vágy megtanulható,elsajátítható.
a csajozást is így építettem fel,de az másik kalandosabb történet.
"Nem azért írom,de nem sokra mész a ,,segítségekkel".Mindenki olyan amilyen,és olyan is marad...Ez van."
Egyetértek. Egyébként kérdező, eltelik feletted még 5-6 év, és nagyon valószínű ugyanitt fogsz tartani, nem azért mert ez rossz és mindenki elhagyott, hanem mert te ilyen ember vagy. Én is ilyen vagyok, ez van. Nincs eben semmi, amúgy meg ha nem akarsz otthon kuksolni akkor kezdj valamit magaddal, hobbi, kézművesség, sport, vagy valami. Ide nem segítség kell, hanem felismerés hogy a világ ilyen.
"mára egy kiváló verekedő vagyok bármikor leütök az utcán 1-2 embert ha kell,és faszán tudok flamenco gitározni"
Szuper, és mond, mindez elég?
Annyira unom már ezeket a "találj hobbit, elfoglaltságot, célt magadnak" szövegeket. Mindez szép és jó és semmi gond vele, és kell is. De ne ez legyen a megoldás. Mert ha belemenekülsz valamibe, a probléma még megmarad csupán nem veszel róla tudomást. Én annak a híve vagyok, hogy az ember előbb magában találja meg a hibát és magát találja meg, utána változtasson az életén. Nem az hogy nincsenek barátaim, és akkor elkezdek könyvet írni, hangszeren játszani, hegyet mászni, mert akkor majd nem jut eszembe, hogy nincsenek barátaim. Ha csinálsz valamit azt azért csináld, mert szereted, ne menekvésképp mert bizony fájdalmas a tény, hogy azon kívül nincs semmid.
Az élet színes, bonyolult, élményekkel teli. Ha végre elhisszük hogy az, engedjük hogy az legyen.
Én is pont ilyen vagyok. Igaz nekem van pár barátom de velük soha nem tudnám megbeszelni a problémáimat. Kb 2 hónapja elhatároztam hogy megvaltozok. Elegem lett abból hogy én vagyok a legcsendesebb az osztályban és ezért nem beszélnek velem a többiek. Elegem lett abból hogy ha egy társaságban beszélgettünk én soha nem tudtam hozzászolni a témához mert féltem h mit gondolnak mások de ha akartam is mondani valamit elnyomva éreztem magam. Szóval megprobaltam olyan helyzeteket, programokat keresni ahol emberekkel kell beszélni, ismerkedni. Először csak az iskolában vettem részt ilyen programokon pl a lelkigyakorlaton. Két hét múlva pedig megyek szeretetszolgálatra, ott végig beszélgetni kell a beteggel. Ahogy írták előttem is jó ha van hobbid de azzal nem mész semmire. Ha ezen változtatni akarsz h ennyire visszahúzódó vagy akkor itt a hobbi nem segít. És az nem igaz hogy nem lehet megváltozni. Csak az nem változik meg aki nem akar. Kemény munka és még én is nagyon az elején vagyok de én hiszek benne hogy menni fog mert szeretnék megváltozni. Te keress barátokat. Ismerkedj új emberekkel. Csak ne add fel:)
16/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!