Annyira egyedül vagyok már, hogy nem bírok így élni, szinte kimozdulni sincs kedvem, hol tudn. ék megismerkedni emberekkel?

Én fiatalabb vagyok nálad,testsúlyom egészségügyi normán belül van,még sincs semmilyen emberi kapcsolatom.

Ma már igazából semminek nincs értéke.

A tömegekbe való teljes beolvadást,és gyurmaként való formálást díjazza a világ.

Havonta,kéthavonta találkozok egy régi ámbár távoli ismerősömmel,de egyébként nekem is redukálódik az iskolai és a munkahelyi közegekre az a pár mondatnyi kommunikáció.Ahol viszont szintén levegőnek néznek,annak ellenére hogy próbáltam hosszú időn keresztül próbáltam beszállni különböző beszélgetésekbe

Én is hasonlóan érzek. :( Plusz ugyanannyi idős vagyok,mint te. Lehetőségek tárháza kéne hogy legyen ennyi idősen minden, de mégsem,mivel csak egyedül tudnám csinálni...

Csak azt remélem,hogy a lehetőségek nem majd harminc fölött jönnek az életembe,mikor majd ahhoz leszek már túl idős h "kiéljem" magam...

Én is magányos vagyok, és nincsenek barátaim, pedig van párom is.

Nálam még próbálkoztak is tartani a kapcsolatot volt osztálytársak de mindet lekoptattam, mivel nem voltak barátok csak felszínes kapcsolatok. Engem untatnak az ilyen beszélgetések amik egy sablon alapján mennek, jól ki kell beszélni azt aki nincs ott, egymást lelki szemetesnek használjuk de sose mondunk ellent mert akkor megharagszik. Egyszóval kölcsönös bólogatós kutya vagyunk egymás számára. Valós személyiséget nem ismerjük a másiknak mert azon a szinten már kiütközne hogy nem értünk egyet semmiben.

Én olyan barátot szeretnék akivel megértjük egymás legmélyebb részeit is, és el tudjuk fogadni a másikat még ha nem is értünk egyet. Akivel nem csak a bajban keressük egymást és aki nem szúrna hátba senki és semmi kedvéért.

A kapcsolatom elején azt hittem a párom lesz ez az ember. De azóta sajnos rájöttem hogy tévedtem. Ő sem ért engem, és én sem őt. Bizonyos szinten jól működik a kapcsolatunk de a valódi énemet ő is csak reméli hogy az idő megváltoztatja...

Inkább vagyok egyedül mint felszínes barátokkal körülvéve. Engem nem tud kielégíteni ez a típusú kapcsolat, sőt egyenesen bosszant és dühít. Mert folyton a reményt öli bennem hogy létezik olyan akivel működhet. :(

Én ezért kerülöm el ezeket a helyzeteket önként. De a magány is borzasztó és hiányzik egy szellemi társ.

*23l

Ha valaki átérzi miről beszélek írjon nyugodtan. Hátha megtaláljuk egymást.

Én is így érzek. Én már elátkozottnak hiszem magam, mert ha itt is beszélgetek valakivel, aki telejsen olyan, hogy ő aztán nem tűnik el meg stb. biztos, hogy pár nap után eltűnik... Pedig a beszélgetés teljesen jól folyt...

Valahogy az az érzésem, hogy mindenki csak érdekből használja a másikat, írogat amikor épp úgy tartja a kedve, majd lecserél másra aztán ennyi.

Te leglaább még nem vagy ott, hogy már egy ember megismerésének a gonodolatától is rosszul vagy :)

Nekem az volt az i re a pnot mikor itt is olyan emberekbe futottam bele, akik érdekemberek, pedig aztán ők is anynira akrtak barátkozni, mert olyan magányosok :/

8-as. Valami oka csak van,hogy egy idő után nem írnak vissza és nem feltétlenül a másikban kell rögtön keresni a hibát.

Én is írtam már ki ilyen "barátokat szeretnék,magányos posztot" és indult is e-kapcsán beszélgetés,olyan írt,aki azt mondta szintén ugyanígy érez. De egy beszélgetéshez KÉT ember kell!! Az nem beszélgetés,hogy csak az egyik fél tesz fel kérdéseket,a másik meg csak szimplán válaszolgat.A másiknak is kérdezni,érdeklődni kell! Így olyan érzése van az embernek,hogy a másik azt várja el,hogy szórakoztassák. Ráadásul még feltettem egy teljesen hétköznapi kérdést,semmi személyes nem volt benne és egyszerűen átsiklott felette. Na most,ha valaki egy "arc nélküli" személynek,interneten keresztül ennyire minimálisan sem tud megnyílni és a beszélgetésben is passzív ,akkor persze hogy az ember egy idő után nem tud mit kezdeni az egyoldalú kommunikációval és inkább hagyja az egészet.

Szóval csak annyi,hogy nem elég akarni beszélgetni valakivel,hozzá is kell járulni,hogy működjön a kommunikáció.