Mi lesz így velem ebben a helyzetben, mit tudnék csinálni?

Mióta szakítottam, azóta furcsa közönyös állapotba kerültem, az életben minden szinte mindegy lett, kedvem sincs nagyon semmihez. Ő volt az egyetlen szerelmem, de vége lett, ezután úgy érzem lezárult az életemnek ez a korszaka. Nem tudom, képes lennék-e ezután szeretni és elfogadni azt. A párkereséshez is úgy állok hozzá, hogy nálam egy másik lány biztos csinosabb, viccesebb, érdekesebb, ha más valaki is bejön a fiúnál a képbe, akkor én egyszerűen félreállok. Úgy érzem, nem tudok elég független, kezdeményező, nyitott lenni. Ha lenne valaki, aki érdeklődik irántam, azzal meg hűvös vagyok, utána meg ha ott hagy, akkor szomorú vagyok miatta. Ha tetszik valaki akkor attól meg félek, nem állok vele szóba. Ha belegondolok, hogy lenne párom, akkor egyszerre lehet hogy szörnyen ragaszkodó lennék, és nagyon hűvös. Az is idegesítene ha a másik ragaszkodik, de az is ha nem vesz rólam tudomást és elutasító. Én mindent odaadtam a páromnak de ő elzárkózott. Én nem várhatom azt hogy valaki egyszer igazán szeressen engem és odaadjon értem mindent amit emberileg lehet? Emellett félek is a fiúktól, attól, hogy bántanak, vagy ott hagynak és bizalmatlan vagyok, mindig a legrosszabb lehetőségekkel számolok. Néha meg beleélem magam olyan dolgokba, amik nem léteznek de jó lenne ha úgy lennének. Mit kezdjek magammal? Hogy lehetne jobb? Lesz valaha valakim így ebben a világban? Lehetek valaha még szerelmes? 25L