Hogy tudnék ebből kimászni?

Úgy érzem, hogy kevés vagyok mindenkihez, nem tudok kibontakozni, legszívesebben meghalnék!! Nem értem annak se az értelmét, hogy miért éljek, ha szenvedek.?.. Szorongok és görcsös a hátam. Suliban is az osztálytársaim közt meg még jobban ez van. Nem akarok így élni, nagyon szenvedek mióta apukám meghalt, azóta van ez (4 éve) és most 1,5 éve fokozódott, amikor felkerültem 9.-be. Pedig annyira csúnya már nem vagyok (derékig érő barna egyenes haj, barna szemek, sminkkel alig látszanak az apró bőrhibáim, normál testalkat egy kis fognivalóval,már ha értitek mire gondolok de kövér nem vagyok). Belsőre se vagyok rossz (mindenkivel kedves vagyok, mások dolgába nem szólok bele, mindenkinek jót akarok és aki kéri annak próbálok segíteni). Nagyon nem vagyok jól. Volt mikor már szó szerint semmit nem éreztem, se jót, se rosszat annyira rosszul voltam. Ilyenkor semmi erőm és csak haza akartam menni, befeküdni a puha ágyba a puha plüssömhöz és csak sírni. Sokszor már sírni sem tudok mert már annyit sírtam. Ha van valami könyv vagy akármi ami nem pszihológus akkor létszi mondjátok meg mit tudok csinalni..?! Anyu meg nővérem már sokszor kérdezik, hogy mi a bajom, de azt se tudom, hogy mit mondjak ezért inkább nem mondok semmit csak azt hogy semmi bajod pedig látják hogy valami bajom van, de szégyellem/nem merem nekik elmondani.