Elmenjek a sportnapra?
Figyelt kérdés
Most szombaton lesz itt a falunkba sportnap és fogalmam sincs, hogy elmenjek-e. Mennék is meg nem is. Az a baj, hogy ha néha el is megyek valamilyen rendezvényre akkor először lelkes vagyok meg minden. De ahogy közeledik az időpont egyre feszültebb és idegesebb vagyok attól, hogy emberek közé kell mennem. Aztán másnap azon gondolkodom, hogy egyáltalán minek mentem el meg mit kerestem én ott. Tavaly is ugyan így volt, hogy lementem a faluba egy rendezvényre ahol csak ott álltam és senkihez sem mertem odamenni beszélgetni. Sajnos az a baj, hogy ha nem szólnak hozzám akkor senkivel sem merek beszélgetni (még azokkal sem akik 8 évig voltak az osztálytársaim.) Csak azokkal merek beszélgetést kezdeményezni akikkel elég sűrűn találkozok. Tavalyelőtt például egy szomszédos falunapon voltam ahol egy nagyon jó barátom (aki sajnos már Budapesten él) bemutatott néhány embernek de még így sem mertem hozzájuk szólni. Az az igazság, hogy középiskolás koromban nem sikerült komolyabb kapcsolatokat kialakítanom az osztálytársakkal (ennek az okait most nem részletezném mert hosszú lenne.) Miután sikerült befejeznem a középiskolát (leérettségiztem) három évig egyáltalán nem mentem sehova csak itthon ültem folyton. Lehet ez így is maradt volna, hogy ha néhány évvel ezelőtt egy tavasszal nem kezdett volna el hirtelen nagyon elkezdett hiányozni egy lány az életemből (persze azóta is egyedül vagyok...) Na akkor kezdtem el járni koncertekre. Viszont mostanában két érzés van bennem. Egyrészt szívesen ismerkednék meg szereznék néhány ismerőst akikkel összefuthatnék néha másrészt viszont egyáltalán nem akarok társaságot. Az is probléma, hogy nem vagyok olyan mint a legtöbb fiatal. Nem arról van szó, hogy én megvetem az italt mert az hazugság lenne de nem célom az, hogy annyit igyak, hogy a saját hányásomban fetrengjek az árokparton. Igazából elég komoly embernek tartom magam. Szeretem a komoly témájú filmeket és olvasni is imádok. Ez miatt úgy érzem, hogy nem igazán lenne miről beszélgetnem a korombeliekkel. Remélem, hogy nem túl zavaros amit írtam. Egyszerűen már nem tudom, hogy mit kellene csinálnom... 25/F2016. júl. 19. 15:57
11/16 anonim válasza:
"Mi közöd hozzá, hogy én 25 évesen mit csinálok?"
Már ne haragudj, de akkor miért tetted fel a kérdést? Ha te nem változtatsz, akkor nem fog változni semmi.
12/16 A kérdező kommentje:
Azt hiszed, hogy nem próbáltam? Mert az csak úgy megy, hogy születésem óta nem merek beszélgetni senkivel aztán egyszer csak én leszek a nagyszájú?
2016. júl. 22. 16:34
13/16 anonim válasza:
Mondom ezen csak te tudsz változtatni, más nem tud segíteni, ha nem teszel érte. Azzal nincs elintézve semmi, hogy kiírsz egy kérdést itt gyakorin és kritizálod a válaszokat. Ezen gondolkodj el.
14/16 A kérdező kommentje:
Igen a kérdést már megbántam. Na mindegy. Eddig el voltam egyedül ez után is el leszek.
2016. júl. 22. 18:20
15/16 anonim válasza:
Csak ki ne találd, hogy az is miattunk van. Ha egyedül vagy, azon te tudsz változtatni, szóval ne duzzogj, hanem próbálj meg ismerkedni.
16/16 A kérdező kommentje:
Mert miért lenne miattatok?
2016. júl. 22. 19:34
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!