Ti hogy eltetek meg az élet mélypontjait?

Természet szerint élj,ne az elvárások szerint.Nekem sincs egy forintom se jelenleg,bár van hol aludnom.

SENECA LEVELEIBŐL:

[link]

..de engedd meg hogy egy ókori filozófustól,Lucius Senecatól idézzek neked:

A MEGELÉGEDETTSÉGRŐL:

Lazítsd meg a tógád övét, tiszta haszon ez:

Egy készséges hitelezőt adok neked, ezt a catoi mondást: "Önmagadtól végy kölcsönt". Bármilyen kevés is, elég lesz, ha azt, ami hiányzik, önmagunktól kérjük; nincs ugyanis semmi különbség, Luciliusom, a között, hogy valamit nem kívánunk, vagy birtokunkban is tartjuk. A fődolog mind a kettőben ugyanaz: nem gyötrődünk. Nem arra tanítalak, hogy bármit is megtagadj a természettől. A természet makacs, nem lehet legyőzni, követeli a magáét. Azt magyarázom, hogy mindaz, ami a természet kívánalmait meghaladja, esetleges és nem szükséges. Éhes vagyok: ennem kell. Ahhoz azonban, hogy a szegény ember kenyeréből eszem, vagy pedig finom lisztből készítettet fogyasztok, a természetnek semmi köze. A természet nem akarja, hogy a gyomor élvezzen, hanem azt, hogy tele legyen. Szomjazom: hogy olyan vizet iszom-e, amelyet a legközelebbi tartályból hoztam, vagy pedig olyat, amelyet előzőleg nagy jégtömegbe rejtettem, hogy annak a hidegétől lehűljön, az a természetet nem érdekli. A természet csak azt az egyet parancsolja, hogy oltsam el szomjúságomat; az azonban nem érdekli, hogy vajjon aranyserleget, kristály, vagy myrrhapoharat, tiburi kupát, vagy pedig a tenyeremet használom. Minden dolognak a rendeltetését nézd, és akkor a fölösleges dolgokról le fogsz mondani. Ha éhség szorongat, akkor nyujtsd ki kezed a legközelebbi dolgok felé és maga fogja ajánlani, amit majd megkaparintasz. Semmit sem vet meg az, aki éhezik. Azt kérdezed, hogy mi az tehát, amiben én kedvem lelem? Nagyszerű mondásnak tűnik nekem ez: a bölcs a természetes gazdagságnak legszenvedélyesebb kutatója.

Semmire sem szeretnélek jobban inteni téged, mint arra, amire senkit sem figyelmeztetnek eléggé, hogy mindent a természet kívánalmaihoz mérj. Ezeket vagy ingyen vagy kevés pénzzel kielégítheted, csak bűnös szenvedélyt ne keverj a kívánalmak közé.A természet semmit sem kíván magán az ételen kívül.

Nem nagyigényű az éhség, megelégszik azzal, ha megszüntetjük és nem sokat törődik vele, hogy mivel szüntetjük meg.

AZ EGYSZERŰ JÓ ÉLET SUMMÁRIUMA:

Mennyivel jobb az egyenes úton haladni és odáig emelni önmagunkat, hogy végül csak azok a dolgok legyenek kellemesek, amelyek erkölcsileg jók! Ezt úgy érhetjük el, ha tudatában vagyunk, hogy kétfajta dolog van: olyanok, amelyek vonzanak és olyanok, amelyek taszítanak maguktól. Vonzanak a gazdagság, az élvezetek, a szépség, az érvényesülés és a többi csalogató és ránkmosolygó dolgok. Elriaszt bennünket az erőfeszítés, a halál, a fájdalom, a gyalázat és a kelleténél szűkösebb életmód. Nem látod, mennyire különböző azoknak a testtartása, akik a hegyről lefelé jönnek és azoknak, akik a hegyre felfelé mennek? Akik lefelé haladnak, hátrahajlítják testüket, akik felfelé mennek, azok előrehajolnak. Ha ugyanis lefelé haladsz és tested súlypontját előrehelyezed, vagy ha felfelé haladsz és hátravonod, ez ugyanaz, Lucilius, mintha a bűnnel egyetértenél. Az élvezetek felé lefelé haladunk, a rideg és kemény dolgok irányában viszont hegyre felfelé vezet az út: itt ösztönöznünk kell testünket, amott pedig zabolázni.

AZ ÉLET SZENVEDÉSEIRŐL ÉS AZ ELSZÁNTSÁGRÓL:

Tudom, hogy van benned bátorság, hiszen még mielőtt felvértezted volna magad üdvös és az élet nehézségein átsegítő tanításokkal, akkor is meg voltál elégedve erőddel a sorssal szemben. Most még inkább meg lehetsz elégedve, mert összecsaptál a sorssal és kipróbáltad erőidet, amelyekben sohasem bízhatunk teljesen, ha előbb nem tűnt fel innen is, onnan is sok nehézség. Ezek a nehézségek időnként valóban közelebb is léptek hozzád. Csak így állapíthatjuk meg az igazi bátorságot, amely másnak az önkényét nem tűri. Ez a bátorság tűzpróbája. Nem bocsátkozhat nagy lelkesedéssel küzdelembe az az atléta, akin még sohasem volt kék folt; az azonban, aki már látta folyni saját vérét s akinek recsegtek a fogai az ökölcsapás alatt, az, aki földretiporva, egész testével érezte ellenfelének súlyát s nem vesztette el bátorságát, bár letiporták, aki mindig dacosabban ugrott fel, ahányszor csak elbukott, az nagy reménnyel száll a küzdelembe. Nos, hogy folytassam ezt a hasonlatot, a sors már sokszor föléd kerekedett, de te mégsem adtad meg magad, hanem felugrottál és még keményebben álltál helyt. Nagymértékben fokozódik a lelkierő, ha próbára teszik. Mégis, ha jónak látszik, fogadj el tőlem némi támogatást, amellyel magad oltalmazhatod. Több dologtól rettegünk, Lucilius, mint amennyi valóban sujt bennünket s gyakrabban szenvedünk a képzelődés folytán, mint valódi ok miatt. Nem beszélek veled a sztoikusok nyelvén, hanem ezen a szerényebb hangon. Mi sztoikusok ugyanis azt mondjuk, hogy mindaz, ami síránkozást és nyögést vált ki, jelentéktelen és megvetendő dolog. De hagyjuk ezeket a nagy, bár a jóságos istenekre mondom, igaz szavakat. Most csak arra tanítalak, hogy ne tartsd magad szerencsétlennek idő előtt, minthogy azok a dolgok, amelyeknek a bekövetkezésétől rettegtél, talán sohasem fognak bekövetkezni, vagy legalábbis egyelőre nem következtek be. Bizonyos dolgok jobban kínoznak bennünket, mint kellene; más dolgok előbb kínoznak, mint kellene; bizonyos dolgok pedig gyötörnek, bár egyáltalán nem volna rá szükség. Vagy növeljük a fájdalmakat, vagy csak képzeljük, vagy pedig előre érezzük. Az első esettel, mivel a kérdésen még vitatkoznak és az ügy szabályos per alatt van, egyelőre nem foglalkozunk; amiről ugyanis én azt mondom, hogy jelentéktelen, te azt állíthatod, hogy nagyon súlyos; tudom, hogy némelyek az ostorcsapások alatt is nevetnek, mások pedig egy pofon után is nyögnek. Majd később meg fogjuk látni, hogy ezek a dolgok a saját hatásuk, vagy pedig csak a mi gyöngeségünk folytán jelentősek.

Azt ígérd meg nekem, hogy valahányszor olyan emberek állnak körül, akik meg akarnak győzni róla, hogy szerencsétlen vagy, azon gondolkozol majd, hogy mit érzel és nem azon, hogy mit hallasz és saját érzéseddel fogsz tanácskozni, önmagadat fogod megkérdezni, mivel te ismered a legjobban a saját bajodat. Kérdezd önmagadban, mi az oka, hogy ezek itt engem siratnak? Mi az oka, hogy remegnek, hogy még az érintésemtől is félnek, mintha a szerencsétlenség áthúzódhatna rájuk? Van itt valóban valami baj, vagy inkább csak rosszhírű a dolog és nem rossz? Kérdezd meg önmagad: nem ok nélkül gyötrődöm és szenvedek és nem ok nélkül tekintem bajnak, ami nem az?

Azt mondod erre, hogy hogyan ismerem meg, hogy alaptalan, vagy igazi bajtól rettegek? Erre a dologra nézve ezt a tételt fogadd el: vagy jelenvaló, vagy bekövetkezendő dologtól rettegünk, vagy mindkettőtől. A jelen dolgokról könnyen ítélhetünk: ha testünk szabad, egészséges és semilyen bántalomtól eredő fájdalmat nem érez.