20 évesen képtelen vagyok élvezni az életet. Már szinte semmi nem tud lázba hozni, szinte semmi nem tudja felkelteni az érdeklődésemet. Tippek, ötletek hasonló cipőben járóktól?

Istenem..milyen barátaik vannak,itt a többsègnek.."barátok". Röhögnöm kell ezen már tènyleg..:/ szomorú..

Szerintem már belefáradtál a dolgokba meg a küzdèsbe..nincs ami èltessen stb. Pedig erre a státuszra nem szabadna eljutni.. Mert innen marha nehèz kilábalni.. Sport.. Mindenkèppen! Lelkiileg nagyon sokat tud segíteni,pláne ha szereted meg èlvezed is csinálni.

Próbálj meg elcsászkálni ide-oda, terelj el a figyelmedet.. Hidd el el lehet,mègha lehetetlennek is tűnik. Ès próbálj meg RENDES barátokat találni..akinek számítassz is valamit.. Mert akik neked vannak,nevetsègesek..nem,hogy barátok..hagyjuk már^^

Igen ők sokat nm tudnak tenni,de az hogy elmondanak olyan dolgokat amiket te is tudsz marha sokat segít tènyleg. Támasznak kellenènek ilyenkor,de ennyire se kèpesek. Ennyit èrnek az ilyenek.

Ide írhatsz ha gondolod.

22/L/L

Írj rám, én nem csak elhadarom. Engem nagyon is érdekel mi van veled.

Kompletten egy bizonyos nagy változás kéne benned ami folyamat beindító. Nem tudom tanácsokban leírni, ez egy tanítás.

Az jó ha kimerít ez a lènyege.. Ès legalább a h*lyesègeken se kattogsz.. Hozzáállás kèrdèse is. Ráadásul a mozgást kell művelni egy darabig,hogy legyen bármifèle eredmènye.

Először úgy tűnik hízol inkább meg semmit se èr amit csinálsz,de ez nem igaz mert a szervezet egy kisebb idő elteltèvel bontja le a zsírokat/zsírsejteket.

Hasonló cipőben járóként tudnék mit mondani, de nem lennél tőle boldogabb. :D Nincs rá valódi megoldás, amitől elmúlna. Meg lehet tanulni kontrollálni, becsapni magad egy időre, de úgyis visszajön, és következő alkalommal még nehezebb tőle megszabadulni. El sem hinnéd, hány ember van körülötted ugyanilyen, hasonló vagy teljesen más problémákkal, és egyikük sem mer szólni már egy szót sem, mert válaszul mindig csak elutasítást és félreértettséget kapnak, és mindenki elfordul tőlük, mert senki nem képes saját magán kívül még egy emberért megküzdeni minden egyes nap.

Ez egy csapda. :)

Pont annyi idős vagyok mint te, de lány. Nekem sokszr van ilyen érzésem. Első éves egyetemista vagyok, kollégista. Szvóal a középiskolás barátaimmal szinte teljesen megszakadt a kapcsolat, mert havonta megyek haza csupán. Az elhagyatottság érzése ural, olyan mintha már senkinek se kellenék, mindenhol kudarc ér.

Az ad erőt h gyakorin segíthetek másokon, másokat hallgathatok meg és tanácsaimmal láthatom el őket vagy fordítva.

Illetve sosem vagyok egyedül mert kollégiumban lehetetlenség a teljes magányt kivitelezni, az más kérdés, hogy lelkileg egyedül vagyok..

Kedves kérdező és válaszolók sikerült már legyőznötök ezt a fajta érzést?

Sajnos már egy ideje én is benne vagyok és eléggé tanácstalan.