Más is érezte már magát nagyon magányosnak annak ellenére, hogy vannak barátai? Ez mitől van?

Igen, nagyon sokszor mostanaban is, mivel igaz baratom csak egyetlen egy van, de vele miota masik iskolaba mentunk, szornyen ritkan tudok talalkozni. A tobbiekkel meg egyszeruen nem talalom a kozos hangot, mivel a tarsasag egyik resze bulizos-lereszegedos, a masik sznob, elkenyeztetett, a harmadik pedig szimplan luzer (kotozkodes, kioktatas, okoskodas, nyalizas az osszes tanarnak, de emellett allando kockulas, eletuk legfontosabb temaja az ikszbokszaikon elert eredmenyek kitargyalasa), utobbiakat kb. mindenki utalja.

Persze igyekszem jofej lenni mindenkivel, es igy nagyjabol ok is azok velem, de mivel egyik tarsasagba sem illek, ezert egyszeruen csak egy neha vicces, neha hisztis "vegetalo" osztalytarsuknak tartanak.

Ami azt illeti, pont most vagyok ebben a helyzetben.

Vannak ugyan barátaim, viszont már mindannyian más-más városban élünk, ezért nem igazán tudjuk már a hétköznapjainkat rendszeresen úgy együtt tölteni, mint anno.

Szerencsére az egymás közötti távolságok nem olyan nagyok, szóval hétvégén még így is tudnánk találkozgatni, viszont sokszor ugye közbeszól a munka, párkapcsolatok, és egyéb dolgok.

Én még ma is szívesen járnék el velük bulizgatni, csavarogni, különböző programokat szervezni, de a fent említett okok miatt ezt már egyre nehezebb megvalósítani. És az a rossz, hogy emiatt nem igazán tudok haragudni senkire, mert el kell fogadnom, hogy ők már kezdenek kifelé tekingetni ebből az életmódból.

Csak nekem meg itt közben sokszor a szívem szakad meg, annyira hiányoznak.

22/F

Hát én másféleképp értettem ezt a kérdést, de ilyen értelemben engem is érint.

Én akárhová megyek, mindenhol találok barátokat, olyan igazi, jófej embereket. És ezekből nagyon sok van mindenhol, viszont ennek ellenére is sokszor magányosnak érzem magam, mert akármilyen jó barátaim vannak, akármennyi van belőlük, nem tudják megadni azt, amit egy párkapcsolatban meg tudna adni valaki. Én ezért érzem magam magányosnak...

21F