Van olyan ember akinek nem kellett volna megszületnie?

túldramatizálod, kérdező

nyugodtan lehet hagyni a fenébe a spirituális bölcsességeket, meg a blőd közhelyfilozófiát, amit itt sokan leírtak, hogy "mosolyogj, barátkozz, légy vidám, élj, carpe diem, biciklizz, legyen álmod, küzdj" blah blah blah, bullshit

ezen a bolygón ugyanis a milliárdosok sem tudnak mit kezdeni magukkal, pedig nekik tényleg mindenük megvan, és tényleg azt csinálnak, amit akarnak. csak éppen egy pár év után már a hathetes maldív-szigeteki nyaralás is unalmas, meg a kokain is, és a luxusprostik is, és valójában minden

na most szerintem ismerjük jól, hogy viszont mit tud csinálni a bolygón egy olyan ember, akinek még pénze sincs semmire. semmit.

ülünk az internet előtt egész életünkben, és nem történik velünk semmi.

csak az emberek képtelen az őszinteségre, és arra, hogy belássák, hogy csak egy szánalmas adatlapok egy végtelen felhasználót tartalmazó fészbukszerveren, és cserélgethetik a coverjeiket, és posztolgathatnak napjában ötven kiscicás fotót sem fog változni semmi. fel lehet rakni a csalamádés hamburgerről fotót az ismerősöknek, és még lájkokat is kapnak rá, de ugyanolyan szánalmas marad ettől még az életük

lehet vergődni egy nővel, lehet tízzel, vagy ötvennel, csak idő kérdése, hogy az embernek már ahhoz se legyen kedve, hogy felemelje a telefont, amikor az csörög

az élet nem arról szól, hogy megszületünk, és aztán boldogságbajnokságon indulunk, ahol még az utolsó előtti is annyira boldog, hogy angyalok trombitálnak neki a mennyekben, és mindenki tapsol, és mosolyog

amióta lemásztunk a fáról, azóta ez itt egy végtelen, céltalan, blőd, erőltetett, sehová sem tartó vegetáció, és nyomor, aminek a legvége egy koporsó, vagy egy olcsóbb, műanyagurna

ne frusztráld magad amiatt, kérdező, hogy bárkit is kérdezel a témáról, az elkezdi tolni rád a majomságait, és szajkózza a kétfilléres tanácsait azzal kapcsolatban, hogy majd mitől lehetsz boldog, és hogy ő mitől lett boldog...boldog?

én soha nem ismertem még boldog embert, és gyanítom, hogy egy boldog ember nem gyakorikérdéseken válaszolgat ismeretleneknek arról, hogy "ő miért boldog"

az egész egy szánalmas röhej

néha van boldogság, amikor az ember gyerek, és talán még felnőttkorban tud örömet adni egy-két jobban sikerült pillanat egy értelmes, bájos nővel. ennyi.

aki ennél többet remél itt, az túl sok hálivudi filmet nézett, vagy túl sok romantikus kisregényt olvasott, aki pedig kényszeresen mantrázza egész életében a környezetének, hogy ő milyen elképesztően boldog, az egy hazug kis bohóc, aki ezzel rabol másoktól energiát, ugyanis a boldogságot nem kell közhírré tenni, és mantrázni napi jelleggel, mert ezek a legidegesítőbb emberek a bolygón

kb. pont annyira boldogok, mint te vagy én, vagy bárki más, akinek két lába van. semennyire. és ezzel nincs is semmi gond. emberek vagyunk ugyanis, nem boldogságlények.

#41 Tetszik a leírás.

Bár én sosem voltam úgy, hogy arról osszák tanácsokat, vagy szövegeljek bárkinek, hogy "mitől lehetne boldog", de arról talán már annál inkább, hogy: ne keseregjen mindenen, ne legyen nyavalygás, ne dramatizáljon, amit egy-egy ember nagyon tud. Az olyanok épp annyira lehetnek idegesítőek, mint a konstans boldogság-hajhász, pillanatörömökben úszó bohócok.

Nem is igazán lehet válaszolni egy olyan kérdésre, ami nem konkrét problémákat közöl, családi, egészségügyi stb helyzeteket, vagy legalább azt, hogy miféle gondolatok gyötrik, hanem csak valami felületes érzést, elvont fogalmakat, "boldogság", "remény", "álmok" blabla. Erre tényleg csak fölösleges válaszokat lehet belőni, addig amíg nincs egy megfogalmazott probléma. Legalábbis maximum csak annyit lehet erre mondani, hogy ne agyalj fölöslegesen, ne terheld az agyad kitalált problémákkal.

Szerintem amikor valakinek ilyen "globális problémái" vannak, és az egész életéről siránkozik, az már fura lenne, hogy valakitől azt várom, hogy az egész életem, a teljes lelki világom rendbe igazítsa szedettvetett tanácsokkal. Eleve túl vagy kérés bárki részéről, és csak annyit mondhat erre bárki, hogy érd be azzal a sz##rral, amiért nyavalyogsz:))

"A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga.

LUCIFER

Valóban szép vigasz, már hogyha még

A harc eszméje volna legalább nagy,

De holnap gúnyolod, miért ma vívsz,

Gyermekjáték volt, ami lelkesített. -

Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány

Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,

Emelt, és így nagy és szent eszme volt.

Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság

Vagy nagyravágy formájában hatott-e,

Előre vitte az embernemet. -"

Magyarul az élet értelme a küzdés maga.

Mindenki életében vannak fentek és lentek, s valóban nem hiszem, hogy bárki van, aki mérhetetlenül boldog lenne élete nagy részében.

De az biztos, hogy a "dagonyázzunk benne, milyen szar is nekem,aaahh" nem vitt előre még senkit. 22 évesen azért már nem a szülein múlik ( értsd nincs másnak már kiszolgáltatva, mintha mondjuk 15 évesen az alkoholista, csóró, és verekedős apjánál lakna, aki a legkisebb szarra is verné. Egy tehetetlen, kiszolgáltatott gyereket sajnálok, de egy felnőtt az már mag felel a dolgai alakulásáért).