Látom, hogy mások mennyire egyszerűen ismerkednek, találnak barátokat vagy párt maguknak, nekem viszont mindez nehezen megy, és ez elkeserít. Ti hogy kezelitek ezt?

Valósággal elmegy az életkedvem, ha látom egy-egy barátomat a párja oldalán, ahogy puszilkodnak, ölelkeznek meg miegymás. Ilyenkor akarva-akaratlanul eszembe jut, mennyire gátlásos és szerencsétlen vagyok, és hogy mennyire nehezen ismerkedem. És ez az érzés akár napokig is eltarthat, legjobb esetben, és rendszeresen belekerülök ilyen hullámvölgyekbe. Akárhányszor próbáltam változtatni és erőt venni magamon, mindig csalódás lett a vége, így már értelmét sem igazán látom energiát pocsékolni a barátkozásra vagy az udvarlásra. A munkába és a hobbijaimba bele tudok temetkezni, de azokon kívül nem igazán tudom elterelni a figyelmemet. Mellékesnek érzem magam, nem érdekel senkit a mondandóm, nem tudom senkinek elmondani, ami bánt, nem érzem, hogy bárki is megértene.