Csalódott már valaki ekkorát egy célja elérése után?

Első éves egyetemista vagyok. Erős gimnáziumba jártam, ahol belénk volt súlykolva, hogy milyen fontos a továbbtanulás, és nekem négy éven át az lebegett a szemeim előtt, hogy bekerüljek álmaim egyetemére(főleg hogy a családból én vagyok az első egyetemista). Egyébként se rajongtam a gimiért, valahogy nem találtam a helyem. Barátaim voltak a koliban, és nagyon szerettem őket, de csak elvoltunk együtt, nem is maradtak meg ezek a barátságok, kivéve egy lánnyal. Szóval fel is vettek az áhított helyre, amitől nagy csattanót vártam: véget nem érő bulikat, összetartó, jó kis társaságot, minimum olyan kolis életet, mint a gimiben volt. És erre nem ez történt. Se barátokat nem találtam(felszínes ismertségeken kívül), se a bulik, se a társaság nem tetszik, de még a tananyag se érdekel annyira, mint hittem. Szeretem tanulni, de annyira azért mégse. Furcsán kettős érzés van bennem, és egyben csalódott is vagyok. Az, hogy ide bekerültem az első komolyabb cél, amit elértem, mégse tudok örülni neki. Jár valaki hasonló cipőben?