Mitcsináljak hogy ne az öngyilkosság járjon/jusson mindig az eszembe? (többi lent)
egésznap ithon vagyok megöl az unalom beteg is vagyok epilepsziás meg tüdő beteg már iskolába se járhatok 2éve mert már nem vagyok tanköteles és a betegségem miatt se. ráadásul gyógyszereket reggel este és szinte azok tartanak életben..ezt nagyon rossz így látni az egésséges emberekhez képest. egésznap ithon vagyok egyszerüen már nem köt le semmi a hobbimat is unom ithon vagyok közbe persze segítek anyumnak fát vágok meg minden de unalmas egyedül vagyok ráadásul egyre rosszabb és ezt anyám nem akarja megérteni már sokszor hülyének néz mindig csak leszól hogy jolvan akkor játszad a depit de nem tudja milyen ő felnőtt elért valamit de én semmit...kitűztem magamnak egy célt már nagyon rég de elérhetetlen..és már nemis fogom tudni elérni..
meg beteg vagyok és levagyok százalékolva azért vagyok ithon egésznap de nincs munka nemtalálunk ithon megmár olyan rossz egyedül lenni mindig. néha találkozok haverokkal de csak hétvégente mert ők csak akkor érnek rá a hétköznapokba meg szinte mindig egyedül vagyok...
szoval valami tanács mert egyre többször jut eszembe az öngyilkosság..
válasza:Próbálj csak az örömteli dolgokra, pillanatokra koncentrálni, a "most hatalma" nagyon sok erőt ad az embernek, akkor is ha beszűkült a világa!
Ha valamit szeretsz csinálni, akkor csak arra koncentrálj, merülj el ebben a tevékenységben. Ha én otthon lennék, akkor olvasnék, tévéznék, filmeket néznék, játszanék, számítógépeznék, stb. Keresd a kapcsolatot a kortársaiddal, beszélgess neten!
Ha ezt a betegség dolgot nem tudod megoldani, akkor próbáld elviselni és a mindennapi tevékenységekre koncentrálva, nem gondolni rá.
válasza: válasza:Egyetértek az előttem írókkal.
Sajnálatos a betegséged és a jelenlegi állapotod,de az élet így is értékes,ezért semmiképpen ne dob el magadtól.
Én kitűztem magamnak egy dátumot, mikor öngyilkos akartam lenni. megnéztem a naptárat, megtetszett egy kb. fél évvel későbbi időpont, és azt mondtam magamban, hogy aha akkor nem lesz jobb, akkor vége.
Azt mondtam, hogy akkor még van időm felkészülni, kifizetni a számlákat, összegyűjteni a pénzt a temetésemre, stb.
Úgy gondoltam, addig figyelek mindenre, próbálok normálisan élni, hogy ha elmentem, nem azt mondják, hogy "fölfordult jó dolgában."
Nagyon kemény volt.
Például sírtam, mikor az unokahúgaimmal beszélgettem. (Pici kislányok, 3-5-7 évesek), mert azt gondoltam, hogy tök értelmetlen nevelni, szeretgetni őket, mert az életükben semmi sem lesz jó úgysem.
Pálinkáztam az unokatesóm esküvőjén, mert mardosott a szomorúság, hogy az én szüleim sosem lesznek ilyen boldogok, hogy férjhez megyek. Satöbbi...
Aztán egyszer csak jobb lett. Nem is tudom, mitől.
Egyszer csak ott voltam, hogy csinálom. Ha gyógyszerekkel is, ha szenvedve is, de már rengeteg idő eltelt, és én csinálom.
Megágyazok reggel, beszélgetek az emberekkel, elbújok, ha fáj... Megtanultam együtt élni a magánnyal, a szomorúsággal. És valahogy lett.
Elkérkezett az időpont és már nem akartam megtenni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!