Mindig bántanak, de már 30 éve, miért?

"Az emberi személyiség összetett dolog, senki nem tiszta képlet, legtöbbször stb.stb."

Te amikor ilyeneket írsz le, akkor szoktál gondolni arra, hogy ezek a nagyon bölcs elgondolásaid NEM CSAK RÁD, hanem bármelyik emberre érvényesek? És hogy miközben ki vagy akadva azon, hogy félreértetted téged, másoknak is ugyan úgy lehetnek problémái azzal, hogy épp te értelmezted félre őket?

Kiírsz egy kérdést, majd, jajj istenem, megbánod. Kitudod te fejezni magad? Mert arról senki sem tehet, hogyha valaki leír valamit pontosan, és arra reagálnak (nem bántásból és semmi másból), majd megbánod, hogy leírtad. Hogyan kellene megértsenek téged, ha nem igazán fejezed ki magad? Mert a probléma nem csak ott kezdődik, hogy a válaszon/reakciókon/visszajelzéseken vagy leakadva, miközben azokat is túlreagálod.

Ezzel az indulatossággal mit akarsz kifejezni? Szerinted kinek kellene jó néven vennie azt, hogy bepikkelsz rá, és kritizálod, amiket ír, miközben neki nem állt szándékában megbántani téged?

Tudod, ha kiírok egy kérdést egy anonim oldalra, akkor nem hányom fel senkinek, hogy "hé te nem is ismersz", és nem is parázok be attól, hogy kellene ismernie, a válaszoló sem gondolja azt, hogy ismer, csupán leírja a gondolatait, a környezetében tapasztalt probléma felismeréseket, ami általában gond szokott lenni, ami lényegében általános emberi probléma, és úgy beszélünk a problémákról, hogy közös nevezőre jutunk a saját tapasztalataink alapján, nem azért írok ki kérdéseket, hogy magamat előadjam, hogy én nagy mélységembe ilyen s olyan vagyok. Mindenkimás is épp ilyen sokrétegű.

Ha pl. azt mondom valakinek, hogy ne viselkedjen lábtörlőként pl. olyan kapcsolatban, ahol abszolút kiszolgál olyan embert, aki nem érdemli meg, akkor azt féltésből mondom (még akkor is, ha nem teljesen igaz), nem pedig sértegetésből. Neked sem lehet olyan egyértelműen igazad abban, hogy valami abszolút ellened való támadásnak fogod fel azt, hogy valaki lemerte írni a szövegében azt a problémafölvetést, hogy lábtörlő. Ha tévedett is, akkor lehet közölni tényszerűen, hogy nem volt igaza. És akkor megérti. És akkor közlöd árnyaltabban, hogy mi a baj, nem pedig azzal hánykódsz, hogy ne mondjanak rád ilyeneket, mert te így meg úgy (témába nem vágó beszólások, amitől fókuszálatlanná, zavarossá teszed a beszélgetést).

Ha például én azzal panaszkodnék, hogy konkrétan a szüleimmel rossz a kapcsolatom (konkrétabb leírásokkal), és valaki azt válaszolná, hogy tegyük fel, pl. tiszteletlen vagyok a szüleimmel, akkor én hiába vágok fel azzal, hogy más ismerőseimmel milyen tisztelettudó vagyok, mert akkor csak terelem a konkrét témát, ami konkrét helyzetekről szólt volna.

Az teljesen normális, hogy aki nem ismer téged (mégis honnan ismerjen?), az csak általánosítva tud beszélni a téged érintő problémákról (mégis, hogy máshogy?), de ő normális esetben nem veszi komolyan a véleményét, mert tisztában van azzal, hogy nem ismer, csak te ismerheted magad, és érthető, hogy kiállsz önmagad mellett, de az IS önmagáért beszél, hogy mennyire komolyan veszed azt, amit a másik komolytalanul, sértés szándéka nélkül, csupán felvetésből írt.

Mintha a válaszolónak életbeli kötelessége lenne az, hogyha kegyelmedhez hozzámert szólni, akkor "előbb nyomozza ki az életed és ismerjen ki téged", miközben te sem ismersz senkit, akihez hozzá szándékoznál szólni. Így tényleg kínos bármilyen ismerkedés, barátkozás, ha azt gondolod mások csak úgy elsőre beléd kéne lássanak, anélkül, hogy ELMÉLYÜLNE egy beszélgetés. Persze, ha indulatos és türelmetlen vagyok, akkor nagyon nem is tudok elmélyíteni az emberi kapcsolataimat, ismerkedéseimet másokkal, és nem igazán ismernék másokat, mások sem engem.

elírtam

félreértettek* téged