Hogyan tudnék ezen változtatni?
Figyelt kérdés
Amint kimegyek otthonról, nincs senki, akire támaszkodhatnék. Egyedül vagyok ebben a nagy világban, elveszve. Próbáltam kitörni, de olyanok voltak, minthogy ráírtam egy emberre fb-on, és az volt a reakció hogy miért írtam. Többnek mondtam, hogy találkozzunk, jöjjön át, de nemet mondott, egyik kiderült még hazudott is, mert azt mondta moziban lesz, és nem volt. Sokan bántottak, amik ellen mindig egyedül kellett kiálljak. Ha bekerültem egy közösségbe és valaki kikezdett akkor beállt mögé mindenki (kezdtek már ki olyanok miatt is, amiket nem is csináltam, csak mondták!!!!). Minden nap szinte csak otthon ülök, és ebből elegem van. Hogy tudnám végre én is élni az életet?2015. aug. 21. 22:57
1/3 anonim válasza:
mit szoktál otthon csinálni?
én se tudom éni az életem csak vegetálok:(
2/3 anonim válasza:
Az ilyen búvalbaszottságnak A szervezet oxigénhiánya az oka!
Kezelhető!
3/3 _Kenyeres Dániel_ válasza:
Abszolút ismerős az érzés már az FB témát illetően. Véleményem szerint ha látványosan nem is szükséges, de érdemes a tettek alapján fejben szelektálni ezeket az ismerősöket, így leszűkítve a kört. Úgy sejtem ez lényegében már megvolt mivel ahogy írtad nem tudsz kivel hova menni, nincs kivel beszélni. Az első és legfontosabb: ne forgasd be önmagad. Ne hagyd, hogy padlót fogj emiatt. Gondolj csak bele mennyire érdekelné azokat az embereket, akik miatt tennéd ezt. Állj szépen a sarkadra, élj az adott lehetőségekkel, nyílj ki a világnak ismerkedj. Ne feledd: Mindig légy résen. A tettek beszélnek, a szavak elszállnak. Mondanom se kell szerintem, de természetesen légy önmagad. Lesz olyan, aki fogja tudni értékelni azt, aki vagy és az ilyen emberek az igazán fontosak. Negatív vélemények, kritikák ha megalapozottak ha nem mindig vannak, rajtad áll, hogyan bírálod el őket. Te ismered igazán önmagad. Mindenesetre ha szeretnél valakivel beszélni én szívesen felajánlom magamat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!