Hol van esélyem (átmenetileg) jövedelem nélkül (mert ha re leszek habilitálva akkor elvileg lesz jövedelem is) teljesen maradéktalanul helyrejönni úgy, hogy nem itthon vagyok?
A helyzet az, hogy anyámmal élek egyedül, de ő évek óta szarik rám, sose hallgat meg, mindig elfojt, gúnyolódik, becsmérel és fenyegetőzik, bennem pedig gyűlik gyűlik minden, próbálom megvédeni magam, próbálok segítséget, szeretetet, megértést, törődést kérni, de anyám csak még jobban belém rúg és csodálkozik, ha egyre rosszabbul vagyok és még neki áll feljebb. Teljesen ki vagyok idegileg összeomolva, senki nem hallgat meg, gyakran veszélyben érzem magam itthon emiatt. Ezek a dolgok a munkahelyi dolgaimra is kihatnak, a fizikai állóképességem teljesen elgyengül, képtelen vagyok a megszokott teljesítményemet nyújtani, ami miatt idővel kénytelen leszek másik munkahelyet keresni. Olyat, ami nem igényel egyáltalán nehéz fizikai munkát. Próbálnám családsegítő meg pszichológus meg lélekológus meg vigasztalógus meg fejlődológus (ha léteznek ilyenek egyáltalán) segítségét kérni, de egyáltalán nem találok ilyet. 26/F létemre 16/F se vagyok és senki nem hajlandó engem megfelnőttesíteni, kifogyatéktalanítani, segíteni, mellettem állni, meghallgatni és nem belém rúgni, nem egyedül hagyni, hanem szeretettel lenyugtatni... Már egy évtizede próbálok magamtól, de nem megy és minden rossz csak gyűlik és gyűlik...
Ezek miatt SOS el akarok költözni, ha egyáltalán esélyét akarom annak, hogy felnőtt legyek. Környezetváltozás és meg lennék elméletileg rehabilitálódva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!