Elmagányosodás, más is érez hasonlót?

Ismerős sajnos.

Haverok,barátok nekem sem jönnek sehova. Vagy dolguk van vagy nincs idejük, vagy csak számítógépeznek... Ha valami úgy néz ki összejön, tuti hogy az utolsó pillanatban összedől, mert valakinek mondjuk menni kell streamet nézni :O.

Írni írok nekik, néha visszaírnak, meg nyomják a hülyeségeiket, de ha nem írnék nekik azt se tudnák létezem. Pedig mennyire jó lenne már elmenni közösen valahova, sörözni egyet vagy csak simán élvezni az életet.

Velem is pont ez van.

Mindenkinek van jobb dolga, elfoglalt még akkor is mikor azt mondja állandóan unatkozik meg netezget...

Szervezni olyat, hogy elmenjünk valahova az kész kínszenvedés, ha meg én nem szervezek akkor soha nem lesz semmi.

Ha ráírok valakire akkor random akkor ír vissza, ha éppen kedve tartja, pedig látom és tudom, hogy itt van, de szarik rá.

Borzalmas az egész.

Velem is így van. Néha rám is jön,hogy borzasztóan érzem magam emiatt. :( A facebook is ludas benne, és hogy nem állnak meg az emberek megkérdezni, hogy vagy. Sietnek, na meg a facebookról úgyis megtudják, ha történt valami fontos..

Esküszöm, szívem szerint, amikor mérges vagyok, letörölném a profilomat, de eszembe jut a rengeteg messzi családtagom, illetve egyetlen egy barátnőm, aki szintén jó messze él.

Szia!

Velem is hasonló a helyzet csak nálam az okj-n megismert barátnőim vannak sokfelé. Az egyik dolgozik barátja is van így nehéz találkozni, a másik munkát keres de messze lakik így jó ha 2 hetente találkozunk..

A 3. tanul jövőre végez az egyetemen ugye ha vizsgaidőszak van akkor sokat tanul. Vele sem találkozom sokat.

Sajnos még nincs munkám így sok időm lenne de nem tudok velük találkozni mert elfoglaltak.

Én is így vagyok vele, hogy én gyakrabban keresem őket mint ők engem.

Elég sokszor magányos vagyok de talán idővel jobb lesz :)

23/L

Családot alapítva valóban nem érezném annyira ennek a hiányát, de biztos lenne olyan időszak, amikor szükségét érezném,hogy legyen valaki mellettem (a jövendőbelimen kívül). Azt viszont nem várhatom el,hogy engem mindig meghallgassanak, szórakoztassanak, én pedig "nem érek rá", mert családom van. Talán hasonló helyzetben lévőkkel. Olvastam egy másik kérdésnél, hogy érdeklődési körünknek megfelelően el kellene járni ide-oda. Ha a munka engedné, akkor megpróbálnám, de egy barátságot ápolni kell.

És most miért is gyártok kifogást? :) Nekem is feltűnt már.

Tudom, hogy mindent lehetne, ha maximálisan akarom. De akkor nem is akarom ezt maximálisan? Akkor miért érzem, hogy magányos vagyok? Miért nem teszek ellenne?

Szomorú, hogy ennyit változtak a dolgok, mert mindennek ellenére nem érzem,hogy nekem így lenne jó. Mindig sok ember vett körül. Sokat csalódtam is, legtöbbet barátokban (legalábbis rosszabbul esett, mint egy szerelmemtől csalódni), és ezek az utóbbi 4-5 évben történtek. Hirtelen nem lett senkim. Óvatosabb is lettem ez idő alatt, sajnos nem vagyok olyan közvetlen,mint régen.

Van olyan találkozó, ahol magányosok barátokat találhatnak? :D Komolyan megfordul sokszor a fejemben, hogy elmennék egy ilyenre, mert nincs olyan erős érdeklődési köröm vagy elfoglaltságom (sport) amibe most betudnék kapcsolódni és ott ismertségeket kialakítani. 28/N