Éreztétek már, hogy nagyon magányosak vagytok? Először a középiskola után volt egy kisebb időszak amikor magányosnak éreztem magam, illetve mostanában néha-néha előjön bennem ez az érzés. Hogyan szoktátok "átvészelni" a magányt?

D.ogozom,(pszichiáterem îrta ki a rivotrilt)qrvázom ès qvaspkat dolgozom!

Egyèbkènt az emberek 99% depis,magányos, csak jól titkolják,jól szinèszkednek.

Így érzem magam már három hónapja. Idegen városban élek, a munkatársaimon kívül senkit sem ismerek és reggel felkelek, elmegyek dolgozni, majd délután haza és ülök be a gép elé... Szar így az egész, na!

Hogy vészelem át? Hát, nem veszek róla tudomást. Meg neten beszélgetek pár ismerőssel, ha tudok.

Sajnos en is eleg sokszor. :/

24F vagyok, sokat dolgozom, utana meg altalaban se idom, se energiam masba belekezdeni. De mostanra meg elegge hianyozna egy tars, de nem is tudom, honnan szerezhetnek.

Amugy ha valakinek van kedve, szivesen elbeszelgetnek.

Egész középiskola alatt szörnyen magányos voltam, ami még mindig tart...

"Hogyan szoktátok "átvészelni" a magányt" Igazából, ha valaki nem öli meg magát, akkor bármeddig is tartson átvészeli...

Eléggé egyedül vagyok, sosem ment az ismerkedés, kapcsolatteremtés. Át tudom érezni az előttem leírtakat.

Ha esetleg valaki innen Heves megyei, szívesen beszélgetnék.

20f

Tipikus..

Én hívtam biciklizni az egyik ismerősömet.

1x jött utána mondta hogy hívjam mindenképpen majd megint.

Jó, hívtam 1 héttel utána jön-e? Látta, nem válaszolt.

Írtam neki 2 héttel utána hogy jön-e? Megint egyből látta, de nem válaszolt.

. Írtam neki 3. héten hogy jön-e aztán megint egyből látta megint, de szart visszaírni.

Utána 3 nappal később is tettem egy utolsó próbát... Egyből látta, de le se sz*rt.

Na ott felbaztam magam hogy annyit se tudnak megtenni hogy visszaírjanak aztán inkább kitöröltem a beszélgetést utána őt is és megfogadtam hogy soha többé nem hívom.

Nehogy már én alázzam meg magam hogy én keresem őt ő meg le se tojja hogy hívom.