Normális, ha úgy érzem, megbolondultam?
Kezdődött az egész a családommal. Apukám bántalmazott, az első emlékeim róla, hogy gyakran megütött ok nélkül, hogy levezesse a saját frusztrációját, és sokszor jártam felszakadt szájjal óvodába, iskolába.
A probléma az életemmel ott kezdődött, hogy meg se szabadott volna születnem, majd születésem közben majdnem meghaltam. Aztán később 2, 8, 11, 14, 17 és 20 évesen is.
Majdnem kidobtak gimnáziumból egy félreértés miatt, egyetemről meg már sikeresen is. Ěheztem, fáztam, féltem rengetegszer egész életemben.
Volt 3 elrontott kapcsolatom. A harmadikkal kijöttünk külföldre, de nem tudunk szakítani, mert mindkettőnknek szüksége van a másik keresetére a megélhetéshez.
Állandóan jobb munkahelyet keresek, mindig beígérik, aztán mikor a papírok aláírására kerülne a sor, elküldenek a jó anyucikámba ok nélkül.
Most megint fel akarnak venni egy helyre, már előre félek.
Megtetszett egy csoporttársam, úgy volt, én is neki (nekem már annyira kész a kapcsolatom, hoyg szex sincs), majd elküldött a fenébe, hogy csak pillanatnyi elmezavar volt, amikor azt mondta, szépnek lát, bocsi.
Napok óta még munkában is azon jár az eszem, hogy meg fogok halni (van egy gyógyíthatatlan betegségem, de nem függ össze). Tegnap barátokkal voltam piknikezni, de akkor sem tudtam nyugodtan kikapcsolni, mert állandóan öngyilkos gondolataim voltak. Senki sem tud semmit a lelkiállapotomról.
2 hete rémálmaim vannak, rosszul alszom, és betegebbnél betegebb gondolatokkal küzdök.
Állandóan öngyilkos gondolataim vannak,valamint nagyon beteges dolgok, járnak a fejemben.
A barátom tegnap kijelentette, hogy házasságot akar, meg gyerekeket, de nekem nem jó a kapsolat annyira, de ezt nem érti meg, mert nem foglalkozik velem.
Dolgozom, van egy halom pénzem (3 hónap alatt több mint 200 ezret tettem félre, most havonta ennyit tudok majd), és nem érdekel, mert van mindenem, ami pénzen megvehető, és szükségem lehet rá. Csak nincsen 3 hónapos munkaszerződésem 8 órás állásra, így albérletem nem lehet.
Tegnap mikor a srác elküldött melegebb éghajlatra, majdnem sírtam, olyan elegem volt már.
Úgy érzem, kezdek megbolondulni :(
21L
"Úgy érzem, kezdek megbolondulni :( "
Pláne ha egy nap kétszer írod ki a kérdést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!