Nektek volt már olyan korszakotok amikor sokáig egyedül/magányosak/antiszociálisak (mindenki nevezze ahogy akarja) voltatok?

Én már óvodában is inkább egyedül játszottam a sarokban, és nem azért mert ki voltam közösítve. Voltak ott is barátaim, de jobban szerettem egyedül lenni..nem szerettem a szerepléseket sem.

Általánosban is megvolt a klikk, kb. 5-6 csajszi, akikkel barátok voltunk (némelyikkel a mai napig azok vagyunk!), akkor jobban kimozdultam.

Aztán jött a középsuli, ahol teljesen új környezetbe kellett beleszoknom és sajnos első pár hónapban "elfeledkeztem" ismerkedni az osztálytársakkal, mert lett ott egy barátnőm és vele lógtam állandóan aztán ki lettünk közösítve.. akkor megint előjött az antiszoc énem, nyáriszünetekben is inkább a számítógépen lógtam. Azóta is bánom a sok szabadidőt, amit elpazaroltam pedig mennyi klassz élményt is szerezhettem volna..

Később már elkezdtem pasizni, de azt is inkább neten, de így lett önbizalmam a pozitív visszajelzésekből és jó néhány kapcsolaton túl vagyok, nem mondanám magam félénknek pasik közelében :) Az utcán is ha úgy adódik meg merem kérdezni bárkitől az időt, vagy hogy merre találom az xy utcát például. Vannak barátaim is, de mindegyik sajnos szétszórva hol itt-hol ott, ők nem ismerik egymást, szóval nincs olyan 2-3 fős baráti kör, ami klassz lenne. Nem tudok velük olyan könnyen programokat tervezni. Nincs az, hogy kipattan a fejemből, hogy menni akarok és tudok azonnal társat találni hozzá, egyedül meg nincs kedvem úgy semmihez, ezért inkább visszahúzódó vagyok. Szeretek itthon sütni-főzni, takarítani, olvasni, netezni, filmet nézni stb. Viszont sokszor eszembe jut, hogy egyszer élek és nagyon kevés igazi klassz élményem van, szívesen csinálnék spontán dolgokat, őrültségeket, hogy legyen mit mesélnem majd az unokáimnak.. Szeretek egyedül lenni, de valahogy mégsem..