Nincs többé motivációm és döntésképtelen vagyok. Mit tegyek?

Megpróbálom rövidre fogni és nem untatni titeket.

Nos, két lehetőségem van "karrier" kapcsán:

1. Felköltözni Budapestre és egy idegennyelvű irodai állással próbálkoznom. Ami talán nem lenne lehetetlen és még talán élvezném is. Ekkor közel lenne a családom, és olyannal foglalkoznék, amit szeretek.

2. Kimenni külföldre és ott dolgozni eladóként, de csakis elsősorban azért, mert szeretem a nyelvet. Vagy extrém esetben megpróbálni ott az irodai melót, mert az duplán jó lenne. Viszont ahhoz (is) gőzerővel tanulnom kelle, mert a beszéd nem annyira megy. Nem tudtam kivel gyakorolni, így ez a része nehezebb. De semmi sem lehetetlen, szerintem.

A probléma:

23 éves vagyok és elment minden optimizmusságom, kedvem és motivációm. Hogy miért? Mert eddig egyszerűen nem éltem, és nem volt majdnem senkim a családomon kívül.

Tudom ez nyílván több, mint a semmi és nem is akarom sajnáltatni magam, mert vannak nehezebb sorsú emberek, de annyira kétségbe vagyok esve magam miatt és az emberek terén. Ráadásul még ezeregy problémám van nekem is, mint minden embernek.

Óvodában sem igazán volt társaságom, iskolában volt egy "barátnak" mondható, de nem bírtam őt sem, csak nem volt éppen más. Középsuliban az összes osztálytársamat utáltam két haveromon kívül. Aztán mepróbáltam 3 OKJ-t, ahol rengeteg emberrel találkoztam szintén, de az elsőban túl kocka volt mindenki (olyan szak volt mondjuk), a másodikban voltak vegyesek, de úgy éreztem, senki sem kíváncsi rám ott sem, a harmadikban meg csak öregek jártak, mert esti volt...

Interneten már évek óta mindenféle lehetőséget kipróbáltam. 7 éve van egy "legjobb barátom", akivel kb. 4× találkoztunk eddig élőben. Vele nagyon jó LENNE, de ő sem lakik a közelben, ezért ez is csak internetes...

Úgy érzem, hogy megpróbáltam már mindent változtatni. Nyitotabb is lettem kicsivel, bátrabb, a külsőmön, stb. Nagyon hosszú út volt, de nagyon rossz belegondolni, hogy nem volt fiatalkorom. Nem próbáltam ki még semmit, mert várok a számomra megfelelő emberekre... Vagyis ez már nem is érdekelne, hogy számomra nem passzol, de egyszerűen senki nem akar velem semmit... Pedig én átlagosnak mondom magam kinézetre és belsőre. Lehet, hogy null karakterem van? Ezt sem hiszem, érdekel sok minden.

Interneten voltak már baráti kapcsolataim, kis millió. Át tudok látni még ígyis az embereken. Jó embernek ismerőnek mondhatom magam. Találkoztam is már négy emberrel a barátomon kívül. Épp ezért kezdem elhinni a hitemet az emberekben. Nincs remény... egy szerelemre, vagy egy jó baráti társaságra.

Szóval nagyon rossz így bármibe is belefogni és várni a csodát, hogy esetleg 24 éves koromban végre beindul az életem... Legalább ki tudnék a tanulás közben kapcsolni egy társasággal, de nem. Nekem csak a stréberség jutott.

Köszi annak, aki elolvasta.