Sok olyan 30+ éves felsőfokú végzettségű és/vagy sikeres karrierrel rendelkező nő van, aki így túl a 30-on (40-en) úgy érzi, inkább a társas kapcsolatok építésére kellett volna több energiát fordítania, mivel eléggé magányos?

Úgy vélem, hogy az emberek jó része több időt fordít a munkájára, minthogy időt adjon ismerkedésnek. Ahelyett, hogy reggel 8-tól este 8-ig dolgozik az ember, inkább elmenne ismerkedni (tánckurzus, meg hasonló, esetleg még létező ismerkedési lehetőségek).

Szerintetek a kivándorlással növekedett volna annak az esélye, hogy az emberek (akár értelmiségi, akár nem) párt találjanak maguknak?

Sok ok volt arra, hogy magányos maradtam: válás után csalódtam két partnerben, és úgy döntöttem, hogy csinálok egy kis szünetet.

Ezután nem volt szabadidőm, a kiskorú gyermekem mindig velem volt (nem kívánt elmenni láthatásra az édesapjához), majd munkahelyet is váltottam, túlterhelt voltam...

Végül rájöttem, hogy mindennel foglalkoztam, csak a magánéletemmel nem, és elrepült az idő.

Most viszont, nincs önbizalmam, hogy párt keressek magamnak. És, közel vagyok az 50-hez.