Ez lehet a magánytól és az ingerszegény életmódtól?

Otthon ülök egész nap,nem csinálok semmit. De amikor melóztam vagy tanultam, akkor sem sikerült kapcsolatokat kialakítanom, mert nem olyan emberek vettek körül.

Az a problémám, hogy nagyon sokat agyalok azon,hogy hogyan szerezhetnék barátokat és mindig az ismerőseimre irigykedem és szorongok, hogy nekem is mindenképpen olyan helyzetekbe kell kerülnöm, mint ők, hogy legyenek barátaim, hogy boldog legyek. (nyilván ezek a helyzetek nem megoldhatóak sokszor). A saját életemet pedig nem tudom elfogadni. Ha valahogyan sikerülne megértő,befogadó baráti közegbe kerülnöm,megszűnne ez az állandó irigykedés és szorongás? Akkor már nem akarnám feltétlenül más életét élni?

Egyébként a helyemet sem nagyon találom az életben. Csak azt nem tudom,hogy azért nem, mert nincsenek barátaim,vagy azért nincsenek barátaim,mert nem találom a helyemet?:D És nem vagyok már tini (hál istennek.)

Valaki már tapasztalt ilyet?

Igazából itt az okokra vagyok kíváncsi. Abból már következne a megoldás.

23N