Mi történt az emberekkel?
Én már egyszerűen nem értem hogy, hogyan nem sikerült 18 év alatt egyetlen olyan embert sem megismernem akivel valami normális kapcsolatot sikerült volna kialakítanom.
Már kissé belefáradtam, a sok önző, beképzelt, felszínes, öntudatlanul bolyongó emberbe, akik egymást rántják a pusztulásba, szavaikkal és tetteikkel és nem képesek semmiféle egységben vagy közösségben gondolkozni.
Megszülettem... Kidobtak. Aztán adoptáltak, olyan tragikus sorsú emberek, akik lévén hogy ezt nem tudták kezelni gondoskodtak róla hogy a másiknak se legyen jobb.
A családon kívül pedig mikor milyen okból szinte egész életemben kívülállóként élhettem. Kisebb koromban túl jól tanultam, túl jóhiszemű voltam - meg lett a következménye. Később az számított kinek mennyi pénze van, nekem nem volt, hát én lettem a "csöves". Aztán jött a következő korszak " Ez másképp gondolkozik, alázzuk meg!". Legyen az iskola, munkahely, sport egyesület, más jellegű szervezet, ugyanazokat az embereket láttam, más jelmezbe öltözve. Önzőség, beképzeltség, a másik iránti tisztelet és segítőkészség teljes hiánya jellemezte őket, bár szinte mindenhol végül rövidebb-hosszabb idő elteltével sikerült az emberekkel jó viszonyt kialakítanom, érzem ez csak felszínes, amolyan színjáték amibe belekeveredsz és muszáj felvenned egy szerepet. Alkalmazkodás. Akiket barátaimnak neveztem, azok letagadtak a bajban, és lényegében az sem érdekelte őket hogy élek vagy halok. Kihasználtak.
Nem mozgunk egy síkon, nincs közös pontunk, engem nem érdekel a buli, a pia, a divat és a divatos témák, a kábítószerek, az értelmetlen üres fecsegés, a politikai nézeteink gyökeresen eltérnek, a világnézetünk szintúgy.
Bármiféle pozitív megnyilvánulásra feléjük, pedig annak a tökéletes ellentéte a válaszuk. Csak röhögnek az ilyen dolgokon, hogy tisztelet, segítőkészség, kedvesség.
Szívesebben lettem volna úttörő, vagy akár a Hitlerjugend tagja. Mondhat bárki bármit ezekre, viszont úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű szervezetek megfelelő és értelmes foglalkozást nyújtottak a fiataloknak, miközben alapvető erkölcsi normákat sajátíthattak el, és megfelelő, értelmes és működő közösséget teremtettek, és ezzel kapcsolatban nem sok kritika érheti ezeket a szervezeteket. Az utóbbi a legfontosabb.
Én soha nem valamiféle tökéletes embert kerestem, vagy magamnak a mását, egyszerűen csak becsületes, értelmes, embereket aki kiléptek a társadalomban bolyongó halott lelkek birodalmából. Vannak még ilyenek...?
9:
Sajnos nem sok esélyt látok arra hogy 10-20 aktív embert találj, akárhol is laksz. Nekünk itt Budapesten egy másféle csoportba 2 év alatt 3(!) darab aktív, megbízható és tenni akaró embert sikerült szereznünk... Annak ellenére hogy (bizonyos körökben legalábbis) nevesebb szerveződésről van szó. Támogató, ígérgető, passzív emberekből volt nagyjából 30 is. Csak ugye amikor tenni is kéne valamit, akkor hirtelen maradtunk hárman. Az értelmesebb emberek passzivitása miatt ilyen abszolút statikus a légkör a világban. Nem változik semmi, vagy legalábbis biztosan nem jó irányba. Az a 10-20 ember csoda lenne, de hát sok sikert, tényleg.
10:
Én nem hiszem hogy a vérükben lenne, egyszerűen ez a társadalom ilyen embereket termel. Pont olyanokat mint az eszme amit követ.
Ez a probléma nem egyedi és talán itt a Gyakori Kérdéseken is vannak néhányan, akik normális eszmét cserélő embereket keresnek, csak kár, hogy ezeket az embereket elég nehéz összeverbuválni. Lehet, hogy megérné erre egy csoportot létrehozni valamelyik közösségi hálón.
Egyébként teljesen igazad van, sokan próbálnak megfelelni a társadalomnak, csak azon nem gondolkodnak el, hogy azok-e a helyes értékek, amelyeket a társadalom kínál.
Még talán az is lehetne egy megoldás, hogy minél inkább életben tartani ezt a topicot, hogy hátha sikerül minél több embert erre a témára terelni.
Egyébként milyen témában szerveztetek csoportot? Vagy az nem ehhez a kérdéshez tartozik?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!