Eljutottam a mélypontra, nincs erőm semmihez. Járt már valaki hasonló cipőben?
Egy szakítás miatt jutottam el idáig. Most ezt nem részletezném, mert igazából nem emiatt írok. Annyit fűznék hozzá a dologhoz, hogy egy számomra óriási értékkel bíró nőt vesztettem el a saját hibámból (ami akaratomon kívüli volt). Tényleg ritka az olyan manapság, mint Ő.
Ez már lassan fél éve történt, de azóta egyszerűen nem haladok egyről a kettőre. Nem telt még el úgy nap, hogy ne könnyeztem volna meg, hogy nincs már többé mellettem. Mindig a saját csendességemben tör rám, ami talán jobb is, mert nem akarom, hogy ezt mások is lássák. Szégyellem ezt, és azt is, hogy hibáztam.
Teljes reménytelenségben élek. Nem szól másról egy napom, hogy elmegyek dolgozni, hazajövök, és ülök a szobámban, mert egyszerűen semmihez nincs kedvem, sem erőm. Olvasgatni szoktam, hogy mégis hogyan csesztem el az egészet, és miért. Amikre már tudom is a választ, de egyszerűen ez már nem vígasztal, túl későn jöttem rá ezekre.
Eljutottam a mélypontra, mert egyszerűen nincs kivel megbeszélnem ezt az egészet. A szüleimmel sosem volt olyan a kapcsolatom, hogy az ilyen dolgokat meg tudjam velük beszélni, testvérem nincsen, barátok meg már nem nagyon vannak, mert mindenki elment dolgozni/tanulni a környékről. Az a kevés barátom, akik itt maradtak, tudnak az egészről, de velük sem veséztem ki az egészet, mert egyszerűen nem akarom ezekkel a terhükre lenni, pontosan tudom mekkora teher egy ilyen ember bárkinek is.
Nem volt sok kapcsolatom idáig, mert egy az, hogy nagyon igényes vagyok ezen a téren, a másik meg az, hogy én a nőkre nem tudok egy eszközként tekinteni, akiket csak kihasználok és eldobok. Eddig sem arról voltam híres, hogy hömpölygött bennem az önbizalom, és bármit meg mertem csinálni, de most már az a maradék is elszállt.
Amellett, hogy ez történt velem, még az is nagyon elszomorít, hogy az utóbbi 10 évben szinte sehová sem haladtam a jövőt illetően. Mindenkinek jó munkahely, egészséges jövőkép, család, én meg még mindig nem tudom, hogy mi is lenne igazán jó a számomra. Pedig sosem voltam egy hülyegyerek, jól tanultam, társaságban általában mindenkivel kijövök, és a humorérzékkel sincsenek gondok. Csak egyszerűen elszalasztottam az összes olyan esélyt, amivel vihettem volna valamire, ettől sokkal több volt bennem. Ezzel a szakítással ébredtem rá ezekre a dolgokra is. Emellett még a depresszió is gyötör.
Egyszóval kumma nehéz helyzetben vagyok. Tudom, hogy változtatni kell, tudom, hogy fel kell álnni, de egyszerűen nem megy, mert nincs hozzá elég erőm, akaratom. Nincs aki bíztasson, verje belém a lelket, és nincs akiért megérne még bármit is tenni.
válasza: válasza: válasza:"Az a kevés barátom, akik itt maradtak, tudnak az egészről, de velük sem veséztem ki az egészet, mert egyszerűen nem akarom ezekkel a terhükre lenni, pontosan tudom mekkora teher egy ilyen ember bárkinek is."
Kiragadtam ezt a mondatodat, mert ez lehet az egyik megoldás a bajodra. Minek vannak a barátok, ha nem arra, hogy a bajban melletted álljanak? Nem kell kímélni senkit, zúdítsd nyakukba a fájdalmadat!
Gondolom fiatal is vagy, hozzám képest legalábbis (47 és nő, remélem ez nem baj?), mert nem vagy elég bölcs ahhoz, hogy tudd, hasztalan olyan ember után keseregni, sóvárogni, akit visszahozni már nem tudsz. Ismerem a depressziót is, az önsajnálat velejárója....vagy fordítva? Olyan régen elmúlt a depresszióm, hogy már nem tudom melyik váltotta ki a másikat. Csak azt tudom, sehova nem vezet, és amikor eszembe jut az akkori énem, dühös vagyok magamra az elpocsékolt idő miatt. Okos, intelligens fiú vagy, ezt te is tudod, csak azzal nem vagy tisztába, hogy az életednek ezzel korán sincs vége. Jönnek még az életedbe dolgok, jók is, rosszak is. Utóbbiakon meg kell tanulni, igen, meg kell tanulni túllépni, lapozni, ha úgy tetszik. Nem mondom, hogy könnyű lesz, mert sosem az, főleg ha zátonyra jutott szerelemről van szó.
Eszembe jutott még egy dolog. Minden kapcsolathoz két ember kell. Nehogy azt hidd, egyedül rontottál el mindent. Valami történt, amiért úgy viselkedtél, ahogy. Kis időt szánj még ennek az elemzésére, aztán szedd össze magad.
Az én történetem nem írom le, egyrészt mert hosszú és összetettebb a tiednél, de annyit mégis, hogy sokáig a férjemet hibáztattam, amiért tönkrement a házasságunk (van két, immár felnőtt gyerekünk is), majd jött a másik szakasz, amikor kizárólag magamat okoltam. Mert miért hagytam, miért nem, miért ezt tettem, miért nem azt, stb. Egy interneten megismert barátom volt az, akivel személyesen még csak nem is találkoztam, s aki így is kirángatott a posványból. És csak kérdezett. Kendőzetlenül. A válaszra nem is volt kíváncsi, és sejteni vélem azért, mert hitt bennem, a józan eszemben... Bennem meg ott volt a válasz. A tiedre is megtalálod, csak engedd előjönni.
Ui.: Hagyd, esetleg kérd meg a barátaidat, hogy kíméletlenül őszinték legyenek veled. Akik mellettem voltak annak idején, annyira szerettek, hogy féltek őszintén kimondani a gondolataikat, nehogy nagyobb bajt okozzanak.
köszönöm szépen ezeket a sorokat :)
"Minek vannak a barátok, ha nem arra, hogy a bajban melletted álljanak? Nem kell kímélni senkit, zúdítsd nyakukba a fájdalmadat!"
mondták is, hogy ne tartsak vissza semmit, bármikor meghallgatnak
csak most nekik is van jobb dolguk, mint az én sajnálkozásomat hallgatni, ezért nem akarom ezt a terhet is rájuk tenni
sokat köszönhetek nekik, mert az ez előtti kapcsolatom utáni időszakban is ők rángattak ki a mélyből, programokat szerveztek, jöttek le, hívtak, hogy menjek, és most is ezt teszik
ezek mellett meg tényleg lehet is velük erről beszélni, mert hasonlóan vélekednek ezekről a dolgokról, mint én
vannak olyan barátaim, akiknek homlokegyenest az ellentetje a véleményük, velük nem is ülök le ezt megbeszélni, mert tudom, hogy nem tudnának segíteni
azt rengetegszer olvastam/hallottam már, hogy két ember kell a kapcsolat végéhez, és igazat is adok
csak az nem mindegy, hogy ki teszi a nagyobbik rosszat, és ebben sajnos én vagyok a ludas
ő csak annyiban hibázott, hogy nem beszélte meg velem a problémákat, mondjuk ez is pont elég volt
viszont nem igazán tudom, hogy miért nem, mert előtte mindent, de tényleg mindent meg tudtunk beszélni, bármiről is volt szó
sokat jelentettem a számára, ezt nem egyszer mondta, harmadik személy jelenléte megint kizárt, mert ő nem az a fajta, aki megcsalna
szóval nem értem, hogy a komplikációknál miért nem méltatott annyira, hogy megmondja, mi a probléma még mielőtt késő
sajnos férfiból vagyok, és nem tudom kitalálni az érzéseit a célozgatásokkal, de azt hiszem ezzel nem mondtam újat
válasza:Szívesen! :)
Mikor egy nő..na ez így nem jó, mert mi is különbözőek vagyunk, ezért az én gondolataimat és a környezetemben tapasztaltakat mondom el egyes szám első személyben, mert egyszerűbb a fogalmazás. :)
Ha én arra sem méltatom a másikat, hogy megmondjam mi bánt, azt azért teszem, mert kifelé tekintgetek a kapcsolatból, és csak egy alkalmas pillanatra várok, hogy lelépjek. Több oka is lehet. Pl. mert hazudott, netán többször is, mert elhanyagoltnak éreztem magam, mert lusta, trehány, amibe belefáradtam, túlságosan ragaszkodott, már-már megfojtott a szeretetével, mert már kialudt a tűz, mert mégiscsak megjelent egy harmadik, akiben többet láttam. Nem jelenti feltétlenül, hogy meg is csaltam vele, de ha ott volt, az bizony nagy szerepet játszott.
S hogy ki követte el a nagyobb rosszat? Már nem mindegy? Tanulj belőle. Mondod, hogy nem akarsz másokat terhelni. Magadat miért?
Olvastam valahol: "Aki túl gyakran réved a múltba, azt az a veszély fenyegeti, hogy mire visszafordul, már el is fogyott a jövője."
Ami meg az elmúlt 10 évet illeti, azon is kár nyavalyogni, azt sem tudod visszafordítani, de a jövődet igenis te alakítod. Próbálnak majd beleköpni a levesedbe, lesz hogy bele is köpnek, - te meg köpj vissza! - és ne vegyél mindent véresen komolyan. Egy kapcsolatban nem szabad görcsösnek lenni, márpedig akarom, hogy úgy szeressen, ahogy én szeretem. Nem azt mondom, hogy elégedj meg annyival, hogy együtt jár veled, de a beszélgetések során úgyis érezni fogod mennyire szeret, és te mennyire szeretnéd megtartani. Alig van a világon olyan ember, aki tiszta szívvel ki meri mondani, az ő kapcsolata tökéletes. Törekedni kell rá, és meglásd, a másik észreveszi és értékeli. Amennyiben mégsem, tessék lapozni. Több nő van, mint férfi, válogathatsz kedvedre. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!