Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Lenne kedve valakinek beszélge...

Lenne kedve valakinek beszélgetni? (bővebb bemutatkozás lentebb) 20/F

Figyelt kérdés
Régóta vagyok egyedül, az, hogy ide írok, már annak a jele, hogy kicsit kezdek belefáradni. Amikor még iskolába jártam, illetve a fősulin aktívabban vettem részt, minden osztálytársammal, csoporttársammal jóban voltam, eltudtam szórakozni velük, azonban ezek csak felszínes dolgok voltak, sulin kívül ritkán kerestük egymást. Nem mondanám, hogy túl sok önbizalommal vagyok felfegyverkezve, ez igaz a határozottságra, általában akkor szánom el magam mindenre, amikor már késő, bízva abban, hogy helyrehozhatom a dolgokat. Itthon legfőképp sorozatokat bámulok, vagy próbálok valami beszélgetésfélét létrehozni emberekkel, hogy ha hallani nem is, legalább olvassam mások szavait, sosem látni rajtam, ha valami gondom adódik, írásban is ritkán panaszkodom, általában sikerül megnevettetnem az embereket, ezt az egy dolgot szeretem magamban, és szeretem is művelni, úgy vagyok vele, hogy ha egy embert csak egyszer sikerült akár évek alatt is jobb kedvre deríteni, már nem volt hiábavaló az ismeretség :)
2014. szept. 1. 18:37
1 2 3
 21/22 A kérdező kommentje:

Mindenkinek válaszolok, mindössze 10 emberből 9 aktuális unalom miatt ír ide, majd a levélre, ha késik akár 5 órát, már nem válaszol :)

Nem szándékoztam.

2014. dec. 7. 21:26
 22/22 anonim ***** válasza:

Ezen a ponton most rájöttem, hogy a gy.k. jobb, mint egy társkereső. :(

Írom is a "kérdésemet".

28/f

2014. dec. 26. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!