Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Van még esélyem normális életre?

Van még esélyem normális életre?

Figyelt kérdés

Hosszú lesz és zavaros, de ne olvassa el aki nem akarja.

Úgy érzem elérkeztem a lelki teherbírásom határára. Nem is vagyok már talán képes összeszedett mondatokat írni nem is tudom hol kezdjem.

Egy őrült családba sodort az élet, ahol olyan megrázó élmények értek hogy egyszerűen még ide se merem leírni, nem vagyok képes beszélni róla. De már egészen gyerekkoromban lelki betegségek tünetei jelentkeztek rajtam (pánikbetegség, depresszió, kényszerbetegségek), amire én csak utólag döbbentem akkor nem foghattam fel mi az. Az emberek pedig akiknek ez fel kellett volna tűnjön mit sem törődtek vele. Kezeletlenül maradt, és jó pár évvel később tizenéves koromban amikor épp álltak együtt az életemet befolyásoló tényezők akkor váratlanul tört a felszínre az egész, és azóta is csak jönnek és jönnek egyre mélyebbről gyerekkoromból hozott traumák hatásai elő. Már több mint 5 éve kezdődött és azóta is tart.

Még túl fiatal voltam hogy bármit kezdjek a helyzettel, de hamar fel kellett nőnöm hozzá és tényleg mindent megtettem hogy pozitív irányba tereljem a sorsom. Sikerült a traumák egy részét feldolgozni, de mindig jöttek újak mélyebbről a saját tüneteiket magukkal hozva. A pszichológus nem sok olyan dolgot tudott mondani ami ténylegesen előrébb vitt volna.

Minden eszközzel igyekszem helyreállítani a lelki egyensúlyom, felnőttem, kerestem munkát, elköltöztem, végig küzdöttem az egész nyomorult 5 évemet, de már elfáradtam. Nem érzem hogy javulna helyzetem csak másképp rossz. Próbálok erős lenni, de mindennek van határa. Nem megy már egyedül, de soha az eddigi életemben még nem volt senkim aki támogasson. Nem volt családom, barátnőm vagy igazi barátaim. Akik voltak azok mind óriási csalódást okoztak végül. De nehéz mély emberi kapcsolatokat kialakítani, mert valahogy a legtöbb ember annyira más világ a számomra. Más érdekel minket, mások a céljaink, mások vagyunk, hiába akarok én barátkozni. De ha még csak ezzel le lenne tudva a dolog. Ha legalább semlegesen tudnának hozzám állni. De állandóan csak a megalázást kapom, lenézést, megvetést mintha valami idegen lennék, holott nem érzem úgy hogy külön okot adnék erre. Persze ha közelebbről megismernek ezek az ismeretlen emberek jó viszonyt ki tudunk alakítani, de mindig rajtam marad ez a "bélyeg". És én ezt már egyre nehezebben viselem. Az egész életet egyre nehezebben viselem. Pihenésre lenne szükségem végre úgy érzem... De már arra sem vagyok képes. Most voltam egy rövidebb ideig szabadságon, de szörnyű volt. Egyedül töltöttem, magamban merengve, szótlanul. Nem bírtam lazítani, pihenni aludni. Állandóan csak a munka járt a fejemben, a kötelességek, a problémák, hogy mit kell még csinálni, hogy mindjárt vége a szabadidőnek és kezdődik elölről a stressz. Egy napot sem bírtam rendesen végig aludni, felkeltem fél óránként óránként. Halálosan álmosnak érzem magam de nem vagyok képes aludni már. Holnap újra munka, és úgy érzem beleroppanok.

Egyszerűen csak szükségem lenne valakire egy barátra vagy bárkire, aki felé végre kimutathatok emberi érzelmeket, és meg tudok beszélni vele dolgokat, az életemben először legalább egy emberre aki támogat. De ennyire nem ide való lennék, hogy már ez sem adatik meg az életben...? Mit tettem én hogy a sors így csap le rám... Én teszem előre a lépéseket, de a talaj alattam visszafelé mozog.

Nem leszek öngyilkos, csak nem tudod az emberi szervezet meddig viseli ezt. Ezt az évet túl kéne élnem az érettségiig. Csak kitart-e addig a testem azt nem tudom már, nem tudom hova vezet ez az egész, csak megyek. A szívemet érzem leginkább hogy kezdi megviselni. Fáj, szúr, hevesen dobog, gyorsan, kalapál. Lefogytam és kimerült már az egész testem, felemészti saját magát. Nehéz már lépni is egyedül.

Nem is tudom mit akarok kérdezni pontosan, talán csak jól esett leírni. De ha valaki valami jó szót tudna írni, valami tanácsot, vagy valamit ami lelket önt az emberbe azt, megköszönném.



2014. júl. 29. 22:01
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
Örülök, hogy ezt gondolod. :) Nyugodtan írj, ha szeretnél. Hatos voltam.
2014. júl. 29. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 A kérdező kommentje:
Tényleg köszönöm a rengeteg segítséget emberek, azoknak is akik ide írtak és azoknak is akik privátban, nem győzőm írni a válaszok. Köszönöm.
2014. júl. 29. 23:01
 13/24 anonim ***** válasza:

Sajnos ez így megy. Vagy váltasz és ugyan azzal szembesülsz, vagy változtatsz a hozzáállásodon.

Szerintem önértékelési probléma állhat e mögött.

2014. júl. 29. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 djn válasza:
Szia!En is torodok veled,ha van ra igeny.:) Udv,D
2014. júl. 29. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

Mindenesetre ne gyötörd magad tovább, már csak az hiányozna, hogy valami autoimmunrendszeri betegség kifogjon rajtad.

Megvédeni nem tudunk, neked kell élned az életed, és talán még nem értenéd szavainkat.

Olvass, biciklizz, ne rágódj.1q84

2014. júl. 29. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:
Rendben majd megtanulok nem-rágódni. Köszönöm ! :)
2014. júl. 29. 23:50
 17/24 Firedoom ***** válasza:
szia, ha szeretned irj privatban. Ha tudok segitek :)
2014. júl. 30. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
Ja amúgy faxán leírtad, de ha ez nem egy csajozós duma akkor nem itt kéne megvitatni szerintem mert nem fogsz előrébb lépni ebben szinte biztos vagyok, és komolyan sok szerencsét kívánok és lelki erőt ha valós a dolog viszont rossz helyen kopogtatsz mert csak te tudhatod hogy neked mi kellhet és mi tereli el a figyelmedet vagy mi tesz boldoggá szóval más emberektől ezt hiába kérdezgeted, ugyan ott tartasz.
2014. júl. 30. 02:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
100%

Nem voltam soha pánikbeteg, nem volt rossz gyerekkorom, és bár a családom valamelyest zűrös ugyanúgy érzek mint te. Orvosnál még soha nem voltam, de valószínűleg mély depresszióm van már évek óta. Az a fojtogató érzés állandóan, hogy nincs senkim, senkivel nem tudok megbeszélni semmit, nem tudok felhívni telefonon egy 5 perces beszélgetés erejére egy személyt sem megőrjít. Egyébként szóról szóra csak azt tudnám leírni amit te is leírtál. Én 25 éves vagyok, és úgy nagyjából 5 éve tart ez a dolog, néha lazább volt, de sokszor, mint ebben az évben is megőrülök. Gyakorlatilag idén 5 percnél hosszabban nem beszélgettem még senkivel, ami mélyen elszomorít, tudván hogy alapjáraton egy beszédes, poénkodós ember vagyok, vagy talán csak voltam.


Amit én tudnék neked tanácsolni, és egyben nagy fegyvertény is a kezedben az, hogy még nagyon fiatal vagy. Nem kell bizonyítani. Leérettségizel, aztán mész továbbtanulni, és arra összpontosítasz, hogy amit csinálsz/tanulsz abban jó legyél. Én ezt nagyon megbántam az életemben, és ha lehetne csak egy kívánságom azt kívánnám menjek vissza az időben oda, amikor még 16 évesen az iskolapadban ülök. Lehet az egyetemen, munkahelyen olyan barátokra és párra találtam volna ami egy életre szólnának, de így...

Mert az ilyen elfoglaltságok, hogy sétálj, kirándulj, biciklizz, olvass könyvet, menj egy buliba szart sem érnek. Tapasztalatból mondom, ilyet csak olyat ír vagy mond, aki még nem volt ilyen helyzetben.

Ha gondolod nyugodtan írhatsz bármikor szívesen válaszolok, mert én sem tudok senkivel se beszélgetni...

2014. júl. 30. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
Szabadidődben járj sportolni, focizni, ping-pongozni. Hétvégén ugorj be egy diszkóba.
2014. júl. 30. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!