Egyedül érzem magam és emiatt önző lettem, mi a megoldás?

Nos, van egy csodálatos Apukám, aki 7 embert tart el a családunkban.

nNyuval elváltak(az anyukám depressziós, és erre iszik bort, hazudozik, stb.)

Apu reggeltől estig dolgozik, így kb. csak este és reggel látom 1 órára. MINDENT megtesz értünk, sose nélkülöztem semmit, és lelkileg is támasz. Ő a példaképem.

Nos, a váláskor Anyu ellene fordított, viszont miután rájöttem, hogy Anyu miket csinál, csalódtam anyuban, és pániktüneteim lettek. Úgy éreztem elvesztettem az egyik legfontosabb személyt. Anya szerepét az egyik barátnőm anyukája vette át, akihez mindigis fordulhattam. BÁRMIT elmondhattam neki, de egy idő után Ő is eltűnt, és magamra hagyott. Utána jött az osztályfőnököm, rá is úgy tekintettem, mint egy pótanya, majd a végén ő is "cserben hagyott". Az összes "anyuka" lelépett az életemből. Aztán jött Apu barátnője. Nagyon féltem, hogy milyen lesz, de egy kedves, és igazi NŐT láttam benne. Egy igazi anya típus.

Mindent elmondhattam neki, és olyanokat is megbeszélhettem, amit Anyuval se szívesen tettem. Sajnos nekem januárban nagyon erős pániktüneteim voltak, azt hittem, meghalok, Apu és a barátnője vittek engem orvoshoz, pszichiáterhez, pszichológusokhoz. Apu barátnője minden este felhívott egy órára, és igaz, hogy drága mulatság, de ez rengeteget segített. Aztán történt egy kis tragédia Apu barátnőjének a családjában, így nem hívott. AMit megis értek.

Viszont azóta kb. sose hív. Nem csörög rám, hogy mi van velem. Ha találkounk akkor átölel, közli, hogy mennyire hiányoztam, de amúgy nem keres.

Apunak mindig szoktam mondani(mert ők minden nap beszélnek), és Apu nem ad konkrét választ. Ma is megemlítettem, és azt láttam Apun, hogy idegesítem. Nem akartam Apuval bunkó lenni, de az voltam, nem tudtam elfolytani az érzéseim, és egyre rosszabbul érzem magam. Úgy érzem, hogy egyedül vagyok. 19 leszek, de úgy érzem, hogy nem tudom feldolgozni az életemet, apró ondjaim vannak(mint egy kamasznak), de úgy érzem szétfeszít, hogy nem mondhatom el nekik. A barátoknak hiába mondom el, csak akkor könnyebbülök meg, ha Apunak, vagy a barátnőjének mondom el. Aput nem akarom vele terhelni(mivel kb. 12 órát dolgozik értünk), Apu barátnője meg már nemis keres. És ma APun vezettem le, mostmár alszik, bejöttem a szobámba, és sírok.

Önző vagyok, és nem tudom, mi a megoldás ebben az egészben. SZétfeszít az érzés belül. Mit csináljak?:(