Vannak itt, akik szeretnének egy jó barátot találni?
A kérdés természetesen költői, mert biztos vannak, és meglepő módon én is közéjük tartozok.
Tudom, hogy kb már ezer ilyen jellegű kérdés van (ha nem több), de eddig akiknél kommenteltem, azok már nem is járnak az oldalon a jelek szerint, úgyhogy nekem is ideje feltenni egy ilyen kérdést. :) 22 éves egyetemista srác vagyok. Keresztény beállítottságú. Azért vagyok itt, mert szeretnék barátot, netán barátokat találni. Aztán nagyobb távlatban nézve a páromat is jó lenne megtalálni, de per pill már annak is örülni fogok, ha sikerül egy jó barátot találni. Minden más csak ráadás. Klasszikus értelemben vett fiúbarátom nem nagyon volt sose. Ha voltak is, akkor ezek elég felületes barátságok voltak, magyarán sose érezhettem azt, hogy legalább annyira fontosnak tartanának, mint én őket. Gyakran éreztem azt, hogy én csak egy pótlék vagyok. Ha ló nincs, jó a szamár is. Nem gondoltam, hogy valaha is itt próbálok majd társaságot keresni, de ahogy látom, egy jó ideje ez az oldal is elég rendesen átment társkeresőbe, és úgy tűnik, sok hozzám hasonló ember van még. Ebben a reményben vagyok itt. Nem várok csodát, nem várok ettől az oldaltól semmit, de abszolút nyitott vagyok a dumálásra. Egy teljesen átlagos srác vagyok, szeretek túrázni, olvasni, zenét hallgatni, várost nézni, filmet nézni, meg hasonlók. Nem vagyok partiarc, és valószínűleg sok ember szemében unalmasnak tűnök, de szerintem attól még, hogy valaki nem pörög egyfolytában és nem parádézik minden buliban, nem unalmas. Ha vannak itt hasonló fiúk, esetleg lányok, akkor szívesen dumálnék veletek, aztán majd meglátjuk, hogy tartós lehet-e az ismeretség. Szerintem már így is sokat írtam, úgyhogy befejezem. Igyekszek emberi időn belül reagálni, ha esetleg ír valaki.
Kösz, ha elolvastad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!