Mivé lesz a jövőm, ha rommá emészt a jelen?

Elnézést előre is a halmozott karaktersorért.

Van ez a komlex, tökéletesen manipulálva kitalált valóság, és van az egyének belső, megmásíthatatlan dimenziója. Ez így mind hibátlanul üzemel, de miért hasznosítja a túlélést az, hogy a belső világot ráhúzzuk a külsőre? Miért nem mozoghat egyenértékűen-egymásban a kettő? Jelenem legfőbb kérdései sorakoznak, majd a mostból kifordulva szeretnék segítséget kérni név nélkül, gyáván emberi közelségektől mentesen.

Mit tehetnék, hogy emészthetőbbek legyenek a jelen komponensei, egy végzetes romlott életvitelt folytatok társadalmi normák mércéin, melyben kimerülnek ezek az elemek: hanyag, tanácstalan, tehetetlen ember vagyok az oktatásra tekintve, jegyeim kettest közelítik szorgosan, érdektelenséget a nézeteimre fogom, de ha csontig rágom tetteim a lustaság szegleteire lyukadok. Képzőművészeti tagozaton vagyok végzős tanuló, a négy évem a megfigyeléseken alapult, mellőzve a lexikális részeket. Érdeklődésemet akadályozzák kapacitásbeli hátrányok, érdekeltségem a csillagászat, mélyvízi tanulmányok tudat és a mindenség örökös összeköttetésein nyugszanak, elérhető dokumentációkat melyek ismertetnék a tények bizonyítékát magyar nyelvű lapokon nem lelek, ezért elmenekültem egyé érzeti világba, és felismertem a huzalokat emberek között. Képes vagyok távolságoktól függetlenül magamba érezni mások érzeteit, és feladnék egy átlag polgári életi nyugalmat azért, hogy segíthessek rajtuk akármilyen módon kövezve. Mégis mit tehetnék?

Mit tegyek ilyen tényezők korlátaiban?