Létezik olyan ember, akit nem zavar hogy nincsenek sem barátai, sem párkapcsolata?

Párkapcsolatom van, barátai nem nagyon, mert általában csalódtam. Én meghallgatom a másikat, de ez visszafelé már nem nagyon működik, márpedig ennek oda-vissza kellene működnie. Vannak olyan emberek, akikkel időnként elbeszélgetek, de ők inkább ismerősök, mintsem barátok.

Páromban viszont megbízom, nagyon értékes ember. szerintem az jó dolog, ha az ember párkapcsolatban él, persze csak akkor ha összeillenek, és így nem veszekedések zajlanak nap mint nap.

Nekem párkapcsolatom van, barátom viszont csak egy, vele is csak nagyon ritkán tudunk találkozni, kb. évente egyszer.

Nem azért, mintha nem lehetnének barátaim, de nem kellenek. Nem vagyok egy barátkozó típus, a legtöbb ismerősömmel maximum a jó haverságig jutok el.

Nekem van ilyen kollégám, 77-es születésű férfi, már van saját családi háza, autója, a munkájának él, nem sok barátja van és sosem volt még párkapcsolata... Én sajnálom kicsit, de amilyen a viselkedése nem csodálkozunk rajta.

És ne feledjétek aki valamit nem tapasztalt meg az őt sosem zavarta annyira. Amikor egyedül éltem el voltam, de utána jött egy együtt éléses nagy szerelem de sajnos vége lett, utána már megőrültem egyedül élni újra és nagyon szenvedtem. De amíg nem tapasztaltam milyen jó az addig annyira nem hiányzott.

Igen, ahogy az utolsó írja, ha már az embernek komoly kapcsolata, családja van, azért nem ugyanúgy lesz ideje a barátokra.

Ráadásul ilyenkor már inkább több olyan programot szerveznek, ahova az ember a párját is viszi, esetleg a gyerekeket is, vagy nem biztos, hogy lemond egy családi programot azért, mert valamelyik haverja hívja bulizni. Mondjuk egy igazi barát ezt meg is érti.

De tényleg láttam már olyanokat, főleg azokat, akik annyira hangoztatták, hogy a szerelmek jönnek-mennek, a barátság örök, hogy tényleg mélyen csalódtak a barátaikban csak azért, mert családot alapítottak és nem szorították háttérbe a férjet/feleséget, gyereket a haverokkal szemben és végül ezért ment tönkre a "barátság".

Én ezzel kapcsolatban úgy vagyok, hogy általában családos emberek családosokkal szeretnek barátkozni, egyszerűen azért, mert hasonló gondokat és örömöket élnek át.

Egy gyermekes anyuka pl. lehet, hiába magyarázná gyermektelen barátnőjének,hogy mennyi gondja van a gyermekneveléssel, meghallgatná a másik, próbálná is beleélni magát talán, de nem ugyanaz, amikor a saját bőrödön tapasztalod.

Ugyanígy bármilyen sorstárs, pl. betegség alkoholizmus..bármi szintén barátságokat képes kialakítani, pusztán azért, mert hasonlóak a tapasztalataik, átélték ők is azt, amit a másik.

És az nem baj szerintem, ha eltávolodnak egymástól olyanok, akiknek már nincs közös témájuk, már másképp látják a világot. Pl. gyermekkori barátságok is tönkremehetnek így, ha pl. az egyik fél sikeres üzletasszony, a másik meg folyamatosan munkanélküli, vagy az egyiknek három gyereke van, a másik meddő..stb.

Azonos élethelyzetben lévők, azonos, vagy hasonló tapasztalatokat átélők egyszerűen könnyebben megértik egymást, akár félszavakból is.