Mégis miért olyan nagy, vagy inkább lehetetlen kérés ez?

Tavasszal már 19 éves leszek, de eddig egyszerűen ESÉLYEM SEM VOLT arra, hogy akár egy kicsit jobban is megismerkedhessek a nekem tetsző lányokkal, és legyen végre barátnőm. Annak idején már általános iskola utolsó évében is volt egy megalázó véget ért próbálkozási kísérletem, de ezt még gyorsan elfelejtettem, és gondoltam, ahogy majd bekerülök egy jó gimnáziumba, majd minden más lesz. Hát ekkora pofárab*szódást sem kellett szerintem még túl sok embernek átélnie, mint amit nekem: gyakorlatilag egyetlen normális ember nincs sem az osztályban, sem az évfolyamon, pár emberrel tudtam csak felszínes ismeretséget kialakítani (még mielőtt valaki leírná, ez legalább 90%-ban NEM az én hibám, én megpróbáltam mindenkivel normális lenni, de arra a negatív megbélyegzésre nem lehet mit reagálni, ami ráadásul azért van, mert egyszerűen nem is akarnak megismerni engem). A szerelmi "esélyekről" meg inkább ne is szóljunk semmit: három év alatt eddig 5 alkalommal küldtek el a lehető legszánalmasabb indokokkal, azt meg már szinte összeszámolni sem tudom, hogy hányszor fojtottam el magamban az érzéseimet csak azért, mert már nem kértem az újabbnál újabb elutasításokból...

Most is nagyon tetszik egy aranyos lány az osztályból, aki legalább képes velem kedves lenni, de miután elmondom neki az érzéseimet, ez nagyon meg fog majd változni... Pedig már ott tartok, hogy nem érdekel, mennyire szar is az egész helyzetem, nem érdekel, hogy egy rohadt barátom nincs és mennyire utálatos és lekezelő velem a családot kivéve mindenki, ha legalább őt megkaphatnám, életem végéig hálát adnék az istennek, vagy a sorsnak vagy akárminek.

Szerintetek miért ennyire nagy kérés ez az élettől? Miért van az, hogy a barátnőjét félholtra verő baromállat, meg az iskola r*banca minden ujjára talál valakit, akinek meg valóban szüksége lenne egy társra és lelki támaszra, azt meg két ököllel veri az élet? De persze nem hiába mondják, hogy a legmagányosabb emberek tudnak a legmélyebben szeretni valakit...

Bocsánat a kiábrándult megfogalmazásért és a néhány trágár kifejezésért, csak már annyira elegem van ebből, hogy azt nehéz lenne elmondani is.