Nagyon elegem van a semmirevaló, rohadt, céltalan életemből, minek születtem meg egyáltalán?

Kevés barátom van,de barátnőm sose volt. De ha lemondanék még a reményről is hogy valaha lehet akkor ott végleg elvágnám magam az élettől.

Amúgy ez most kicsit úgy fog kinézni,mintha önmagammal vitáznék...

LeftBehind:

Régebben én is reménykedtem hogy majd egyszer eljön a nagy ő,meg találok egy igaz barátot,de a sok csalódás után azt kell mondanom,eltűnt ez a remény.

Ha a barátaid tényleg igaz barátok,akkor becsüld meg őket,mert ritka ez,mint a fehér holló.

gimiben néha nekem is voltak ilyen agymenéseim, ez sajnos a tinikor velejárója. ilyenkor nagyon fáj az élet.

de ha mondjuk nem csak picsognál, -ami pasi létedre elég cink,- hanem mondjuk elkezdenéd fejleszteni az önismereted, akkor átlendülhetsz ezen a holtponton, és eljön egy jobb időszak.

egyszer élsz, és tőled függ, h milyen minőségű ez az élet. ha valahol nem fogadnak be, akkor keresni kell egy másik közeget, ahol lehetsz valaki.

tanulj jól, most ez a legfőbb dolgod. ha elvégzel egy jó fősulit, akkor a szakmai elismertség önbizalmat fog adni, és a negatív dolgok helyett elkezded meglátni hogy te is értékes vagy.

elmondjam hogy az én fiatalkorom milyen volt? amíg a kis modellalkatú osztálytársaim naponta zsebelték be a bókokat a hapsiktól, addig én egyedül róttam a 40km-es köröket a városban a 100kg-s zsíros testemmel a bringám nyergében, hogy egyszer talán én is kinézhessek valahogy. minden napnak volt egy apró kis sikerélménye, amikor fáradtan hazaértem, és egyre többet mutatott a bringám km órája.

nyár végére annyira lefogytam hogy az osztályom alig akart megismerni :) oké, tudom, neked nem ez a problémád, csak írtam egy példát. a változást magadban kell kezdeni, és idővel a világ is másnak tűnik majd :)