Miért nem találok senkit, aki szeretne, megölelne, aki időt szánna arra, hogy megismerjen?

nem írok le részletesen mindent,mert azt már senki se olvasná el... de így legalább kiadhatom a gondjaim egy részét...

nem is tudom,h hol kezdjem.17 éves fiú vagyok és nincs senkim.ez önmagába még nem is lenne baj.az igazi gond az,hogy soha nem éreztem más szeretetét.ha otthon vagyok,akkor se érzem/éreztem azt a bizonyos "családi tüzet".legfeljebb a testvéreimet érdekelte a lelki állapotom,de velük se tudtam mindent megbeszélni,nagyon különbözünk.

tudom,vannak hiányosságaim,de alapvetően nem vagyok 1 undorító kinézetű srác.ha valaki közvetlen velem,elég hamar feloldódok és olyankor jól el tudok poénkodni,mivel elég érzelmes (és mások szerint értelmes) vagyok,komoly témákról is lehet velem beszélgetni.ennek ellenére a legtöbb ember (főleg lányok) lesz*rják a fejemet,még akkor is,ha előtte "aranyosnak" tituláltak.szeretném növelni az önbecsülésem,de az alapból nem könnyű munka,hát még így...

igaz van egy-két nagy becsben tartott barátom,akik kedvesek velem és tartják bennem a lelket (sokszor anélkül,h tudnának a problémáimról),de velük se találkozok sűrűn,főleg mert nincs 1 kialakult baráti társaságom,ahol mindenki ismer mindenkit.

ha találnék valakit,aki őszintén tudna szeretni,nagyon boldog lennék,mert akkor tudnám,hogy van értelme az életemnek.

nem tudom mit tegyek,csak abban vagyok biztos,hogy nagyon fáj az élet...

köszönöm,hogy elolvastad!bocsánat,ha nehézkes volt a megfogalmazás,de nem tudtam máshogy leírni.