Nincs kedve valakinek velem szidni a magányt?

Sokat vagyok egyedül, sokszor érzem magam magányosnak és utálom ezt az érzést. Nem hiszem el, hogy engem lehet szeretni. (Ezt nem én mondtam, hanem valaki más, de elhiszem neki). Nem akarok egész vasárnap délután a szobámban ülni, mert ma nem biztos, hogy lesz programom és nagyon nincs kedvem egyedül lenni:( Még tanulni sincs kedvem, pedig kéne. A magány minden energiát elszív belőlem. Ki tudja a legrondábbakat mondani a magányra? Ne káromkodjatok, mert betörik a képernyő.